Az LP380 RH3-as mechanikájú (jó nehéz rajta játszani). Persze ezekben is van eltérés! Láttam én már olyan Korg 88 billentyűs RH3-as szintit, hogy nagyon könnyen le lehetett nyomni a billentyűket. Ezekről is van regiment konstrukciót veséző videó a youtubeon, de MidiTom is írt róla: http://bitzenede.blog.hu/2010/11/13/a_digitalis_zongorakrol

A lényeg, hogy egy új billentyűzet mindig azért lesz nehézkesebb, mert még nincs bejáratva és a billentyűk mozgó müa részein még gyárilag bőven felvitt szilikonzsír is lassítja a reakciókat, még ki nem járódik belőle a felesleg. Ez főleg akkor érdekes információ, mikor egy bemutatóteremben esetleg még nem túl megmozgatott hangszeren próbálja eldönteni valaki, hogy A vagy B.

Minden esetre nekem az SP280 Natural Weighted Hammer Action mechanikája, érzetre jobban tetszik az RH3-nál, de ez egyéni ízlés kérdése.

Yamaha P255-öt nem szabad venni annyiért! Buta hangszer drágán. Casioval meg én sosem foglalkoznék, inkább leszoknék a zongorázásról.

Modellezés kontra mintavétel:

A Roland is mintavétel alapján dolgozik a SuperNatural hangszintésissel, tévedés ne essék, csak már fejlettebb szinten mint más gyártók. Ami tisztán fizikai modellezésen alapul hangkeltés, az a 1,5 milkós V-pianojukban, illetve az új RD2000-ben található meg résszint.

A zongorahúrok, test rezgését viszont legtöbb hangszerben már modellezik egyfajta effekttel, amit gyakran sympathetic resonance címszóval jelölnek sok esetben. Gyakorlati jelentősége, hogy pl. halljuk azt a tompa koppanást mikor a kalapácsok a helyükre zuhannak vissza, vagy mikor a damper pedált felengedjük és a csillapító filcek neszeznek ráülve a húrokra, mint egy valós akusztikus zongorán, mind-mind olyan marketing trükkök csak, amivel a vásárlók megvezethetők és egy modernebb, netán drágább modell megvásárlására ösztönözhetők hogy az azt is tudja. Ezek az apróságok még egy szólózongorázás során sem szempontok, legfeljebb az avantgard művészetekben. :)