Törölt nick Creative Commons License 2017.08.26 0 0 43

Egy éve már, hogy valami hasonlóról beszéltem itt egy hívővel, és felvetettem, hogy az első emberpár is mesterségesen lett alkotva. Az illető simán kijelentette, hogy az nem mesterséges teremtés volt, és kérdőre is vont, hogy egyáltalán miért gondolok ilyesmit? (Jellemző hívő visszavágás, mármint nem az, hogy ellenvéleménye van, hanem hogy úgy fogalmaz, mintha a felvetésnek még a puszta indítékát sem érti... pedig az legalábbis a fogalmazás szintjén teljesen érthető, hiszen a leírás és az elemi logika alapján az ember teremtése simán egy mesterséges eljárás, hiszen tudatos lény csinálta, az elgondolt cél alapján.)

 

Szóval ne próbálj ezen irányba elindulni, mert a legtöbb, amit elérhetsz, hogy telibe tagadnak, és kész. Magyarázat nélkül.

Előzmény: 3x megszólaló kakas (42)