focilap Creative Commons License 2017.08.24 0 1 1485

Na akkor rendezzük egy kicsit a dolgokat. Évek óta követem a magyar tenisz utánpótlást. Személyes tapsztalataim és ismertségeim is vannak, annyi meccsre megyek amennyire csak tudok, így mindig szívesen olvasok róla, ha valakit érdekelnek ezek a dolgok, úgyhogy akkor egy kicsit rendezzük a dolgokat amik nem feltétlenül vannak úgy ahogy tamasboldizsar leírta.

 

Jelenleg kb. tényleg két emberből áll a magyar férfi utánpótlás (Valkusz és Piros), ha azt nézzük, hogy a cél a TOP200 minimum, ha a TOP500at is figyelembe vesszük akkor Fábián Marozsánt is ide lehet venni, de neki nagyon a határ ez is. Szóval inkább a másik két fiatalról beszélnék.

Azért nagyon jó erről a két srácról írni, mert egy kicsit ellentétjei egymásnak.

 

Valkusz: Fizikálisan sokkal jobb, mint Piros, de izomzatilag neki is erősödnie kellene még. Mentalitásban nem olyan profi és fejben sincs sokszor a helyzet magaslatán, nagyon könnyen eltudja engedni a meccseket ha olyanja van, de közben meg hihetetlen nagy küzdő, hogy ilyen súlyos sérülés és betegség után se hagyta abba, ha ezt a pályára feltudná vinni sokkal több lenne benne és ez az évek folyamán javulhatna. A probléma itt jön, hogy úgy néz ki, hogy a sérüléseket nem tudja el kerülni. Már Németországban is fájt a válla és itt is sokszor fogta meccs közben, de nekem nem egyértelmű, hogy emiatt adta fel. Szóval lehet nem lesz több hónapos kihagyás, de a folyamatos fájdalom szerintem rosszabb, mintha kikellene hagyni egy félévet és utánna minden rendben lenne. Összeségében nagyon nehéz meg tippelni, hogy mi neki a határ.Éppen a sérülések miatt. Lehet, hogy 1 év múlva már nem lesz sehol, lehet hoz egy Balázs szintet, de lehet hogyha mégis összerakják valahogy akkor top100 is lehet.

 

Piros: Hihetetlen profi hozzáállása van, erős fejben, elszánt és emberileg is nagyon magas szinten áll, így ha sikeres lesz akkor nagy közönségkedvenc is lehet. Vele kapcsolatban a kérdés a fizikai adottságokkal van. Én személyesen nem láttam őt jó pár hónapja (holnap lehetőleg fogom), de az nem igaz, hogy izomzatilag semmit nem fejlődött. Januárról-május elejére egy 2-3 kilót tuti magára pakolt, persze ez még így is kevés, de ebben lehet ugye legjobban fejlődni. Ami nála a gond a magassága. A 179 cm-el nem is lenne gond ha tényleg annyi lenne, mert szerintem Nishikori, Hewitt, Goffin vagy Ferrer se nagyobb ennél és ha elérné azt amit ők azzal már elégedettek lennénk. Inkább az a gond, hogy szerintem nincs ennyi. Legalábbis amikor utoljára láttam nem lehetett ennyi, mert én is 179 vagyok, de nálam érezhetően alacsonyabb volt. Persze nőhetett az utóbbi hónapokban, de hogy sokat már egy 17 éves fiú nem nő az tuti, de mondom ha a 179 cm tényleg meglesz az nem akkora gond. A nagyobb gond a kimerültség nála, viszonylag hamar eltud fáradni meccs közben is és nagyobb folyamatos meccs terhelésnél is. Nála ha ezeken sikerülne javítani a határ a csillagos ég lenne. Nyílván nem NO1 vagy GS győztes, de elérhetne egy olyan helyezést amit nem is gondolnánk. Holnap remélem tudok majd mondani valamit a magasságáról is, hogy változott-e.