Először is nagyon szépen köszönöm, már a gondolat is felvillanyozott:))
Kérlek küldj egy emailt, hogy át tudjam küldeni a növényeim listáját. Ezenfelül van egy ígéretes fajtám amit szívesen adnék ráadásul ha van kedved kipróbálni. Ez is beérleli a másodtermést visszafagyás után, nagyon finom sötét lilásbarna termése van,és képes megaszalódni a bokron. A bokor habitusa nem túl erőteljes, ha nem fagy vissza akkor takaros kompakt bokrot nevel, rövid ízközökkel, és igen bőtermő. A tavasszal dugványozott fiatal növényeken már termés van, és valószínű be is érleli szeptemberben.
Szaporítani bármikor lehet a vegetációs időben, én például három hete kaptam sarjakat ami az anyatőről lett levágva, nem túl nagy gyökérrel. Azok már szépen hozzák az új leveleket. Vesszőt én ősszel szoktam szedni, nedves homokba teleltetem, ha lehet fagymentes helyen, és tavasszal dugványozok. Persze dugványozni is lehet a bármikor vegetációs időben, igaz tavaly a késői dugványoknál volt ami nem akart megindulni, az idén készültem rá, és kaptak a dugványok Atonikos beöntözést. Körülbelül két hete dugványoztam Mallorcáról származó vesszőt, rá néhány napra 55judittól kapott vesszőket. Ezeknek már jó részének megpattantak a rügyei, remélhetően meg is gyökeresednek. Most még légbujtást csinálni sem késő, szeptember végéig- október elejéig még jól begyökeresedik.