Tovább a kádári út-on

Az állambiztonság működéséhez hozzátartozott, hogy az ügynökök egymásról is jelentettek. Egy volt 1956-os fiatal nemzetőr, akit zsarolással vettek rá az ügynöki munkára, „Vámos” fedőnéven jelentett, s Balázs Piroskáról a következőket írta: „A látszatra ad, szereti a hízelgést, szereti, ha felnéznek rá. Lefelé könyörtelenül durva. Egyszerre félnek tőle és utálják. Szinte már szállóige az egyetemen, [hogy a] szemében addig ember valaki, amíg a polcon ül. Példa erre Perger: mikor pártvezetőségi tag volt, barátok voltak. Pártfegyelmije után nyílt ellenségévé vált. Többen könyörögnek, alázatoskodnak előtte. Rajk egyik tábornokának volt a titkárnője… [szerinte] Rajk és a tábornoka is bűnös, ezért nem ment el a temetésére. Ezerkilencszázötvenhat októberében ő mutatta meg a stencilgép kezelését, amúgy ott lapult az erkélyen. Az egyetemen tény, hogy Balázs Piroska kapcsolatban áll a BM-szervekkel, mivel a hivatali helyiségben több alkalommal megfordulnak nála belügyes tisztek. Lefelé taposó, fölfelé hajbókoló típus. Még a moszkvai ösztöndíjasok is tudják, Balázs Piroskával érdemes, jóba (sic!) kell lenni.”

Balázs Piroska azonban nem adta fel. Kirúgásakor felajánlotta további szolgálatait, hangsúlyozva, hogy bizonyos személyekről tud olyasmit, ami érdekelheti a rendőrséget. Pártösztöndíjat kapott, majd egy budapesti színháznál helyezkedett el, 1970-ben pedig – kevésbé a szakma, mint a szocialista újságírás nagyobb dicsőségére – újságíróként alkalmazták a Hírlapkiadó Vállalatnál.

Sajtótörténeti jelentőségű cikkeiről nincsenek értesüléseink.

https://mno.hu/belfold/jelenteseimet-piroska-nevvel-irom-ala-2411383