Elmélkedés a téridő dinamikájáról.
Az üres térről, a semmiről, nem lehet elmondani azt, hogy abszolút, hogy áramlik, hogy görbíthető, mert nincs közege, struktúrája. A 4D téridőt eseményekből álló pontok képezik, ezért egy abszolút létezést reprezentáló tömb, ami kívülről megváltoztathatatlan. A 3D tér, azonban egy hely az időbeli események számára, ahol résztvevők és még az események közötti kapcsolat is relatív, vagyis szemlélő függő, ahol a tudat elkerülhetetlen jelentőséggel bír.
A globális téridő, mint egy önálló halmaz, nem végez haladó, más néven helyváltoztató mozgást. A halmazt alkotó téridő kvantumok azonban a fénysebesség sokszorosával felérő sebességnek megfelelő mozgási energiával, munkavégző képességgel rendelkeznek saját határaikon belül. A teljes halmaz munkavégző képessége, helyzeti energiája, a belső struktúrájának megváltozása során válik „mozgási”, vagy pályamódosító görbületté a fény és annál kisebb sebességű energiacsomagok, a tömegek, és töltések számára. A téridő kvantumai, ebben az értelemben korlátlanul mozoghatnak a belső struktúra megváltoztatása érdekében, mint ahogy a víz egyes molekulái a tenger hullámzása, örvénylése során. Ezzel biztosítják az „azonnali” kölcsönhatásúnak tulajdonított, kvantum effektusokat is.
A téridő kvantumaiból álló, fénysebességet korlátozó közeg, a „nyugvó” téridő halmaz az, ami egyben tömeget és tehetetlenséget ad a benne lévő fénysebességnél lassúbb mozgású entitásoknak. A tömeggel rendelkező, és elektromágneses sugárzást kibocsájtó objektumok között, a kölcsönhatást fénysebességű fotonok közvetítik. A mozgó, vagy relatíve nyugvó tömeg, és a téridő közötti kölcsönhatást, maga a tehetetlenségi faktor közvetíti, ami visszahat a globálisan nyugvó téridőre, a hatás, ellenhatás szabálya szerint. Ez a hatás helyről helyre, időről időre megváltoztatja a téridő struktúráját. A téridő hullámzását is, a periodikus mozgást végző tömeg és annak téridőre visszaható tehetetlenségi nyomatéka adja.
Ha a kölcsönhatásban résztvevők, és az általuk keltett hatások közvetítője is fénysebességgel mozog, akkor csak a változók, frekvencia és az amplitúdó az, amit érzékelni tudunk belőle. De ki tudja ma megmondani azt, hogy az a gravitációé, vagy az EM hullámé?
A téridő görbületét a visszaható tömeg, adja, amely görbületnek az érintője merőleges a tömegközéppont sugarára, vagyis a tehetetlenségi nyomaték, egy eseményhorizont szerű gömbfelületet, azon belül lokalitást alkot a tömegközéppont és a globális téridő között, ezzel a kifelé ható nyomással, módosítva annak struktúráját.
Ha az univerzum tágulásának, és a kozmikus vörös eltolódásnak, a gravitációs potenciál állandó „globális” növekedése az oka, vagyis a belátható lokális univerzumban, a gravitációs hullámok által szállított energia, mint valami nyomás, kitágítja a lokális univerzum méretét, eseményhorizontját. Ami viszont a fénysebességi, vagy információs korlát miatt a belátható horizonton is túl terjedhet a növekvő gravitációs potenciál, és a visszaható tehetetlenség miatt.
A megértés, az elme elfogadása szempontjából, először is definiálni kellene az univerzum fogalmát, vagyis meg kellene határozni azt, az univerzumot, ami a globális téridőben található. Nem egyszerű dolog, mivel túlterjeszkedik a megismerhetőség határán, a korlátolt sebességű információ terjedés miatt. A rendelkezésünkre álló információk alapján, ami a kozmológiai elvben csúcsosodik ki, a homogenitás a kulcsszó. Ennek alapján azonban nehéz különbséget tenni az univerzum és az őt magába foglaló téridő között, mivel különbséget tenni a globalitásban, csak a lokalitások között lehet. Ha a globális téridőben az univerzum csak egy elem, a lokalitások között, akkor más univerzumoknak is léteznie kell a sajátunk megkülönböztetése, a definiálása érdekében. Ha csak és kizárólag egy univerzum létezik a globális téridőben, akkor viszont nem lehet definiálni a fellépő információhiány miatt. Mivel a valós univerzum túlterjeszkedik a definiálhatóság határán, feltevésekre, intuíciókra szorulunk az információhiány miatt. A Tér barátunk, mert átölel, befogad minket. Az Idő, nagyon sok tekintetben az ellenségünk, mert megállíthatatlan, könyörtelenül kimért adagot ad számunkra. Az időnek jövő aspektusa azonban elhozza számunkra az intuíciók, feltevések helyességének, vagy helytelenségének megválaszolását, az akkor aktuális valóságban.
