Tényleg érdemes lenne visszanézni akár itt az aktuálpolitikán , hogy mondjuk három-négy hónappal ezelőtt volt-e egy, egyetlenegy jobbhibbant, aki hallott valamit harangozni az Auróráról úgy is, mint bűntanyáról? A CEU-ról már kiderült, azt se tudták róla eddig, eszik-e vagy isszák (persze végül is lényegtelen):
http://hvg.hu/kultura/20170630_Aurora
Érdemes végignézni azt a folyamatot, amely végül a nyolcadik kerületben üzemelő közösségi ház és szórakozóhely ellehetetlenítéséhez vezetett, hiszen abban a magyar szélsőjobb és a kormánypropaganda narratívájának érdekes összefonódása figyelhető meg. Az Auróra üzemeltetői szerint a hatóságok intézkedése feltűnően összehangolt volt.
“A legelső alkalom, amikor a szélsőjobb térképére felkerült az Auróra, az volt, amikor az Identitesz által szervezett Stop Soros konferencián, a legnagyobb megdöbbenésemre, Nick Griffin, az ismert brit szélsőjobbos politikus hosszú percekig beszélt a helyről, mint liberális mételyről ” – mesélte kérdésünkre Lukács Áron, a szerdán a kereskedelmi tevékenységének felfüggesztésére kötelezett közösségi ház és szórakozóhely sajtósa.