Én is elmentem a Múzeumok Éjszakájára, jó néhány olyan rendezvény volt, amit kijelöltem magamnak. Persze nem minden úgy sikerült, ahogy elterveztem, de hát erre számítani lehetett. Most úgy terveztem meg a látogatást, hogy ne kelljen sokat járműre szállni, szerencsére a belvárosban rengeteg ilyen-olyan-amolyan múzeum van.

Ezért aztán kijelöltem magamban egy útvonalat, és nekiláttam. Kezdtem az Egyetemi könyvtárral, ott nem túl sok látni-hallani való volt, legalábbis ez alkalommal. Folytattam a Petőfi Irodalmi Múzeummal, az már érdekesebb volt. Koncert a kertben, amit sokan és szívesen hallgattak. Aztán felmentem az előadóterembe, ott jó hűvös volt, és felkészültem arra, hogy szinte bármit érdeklődéssel hallgassak. Na, itt kezdődött e kellemetlenség, mert úgy elkezdtem köhögni, hogy kénytelen voltam távozni. Zavart engem, a mellettem ülőket, és feltehetőleg az előadót is zavarta volna, én pedig egyiket sem akartam.

Inkább továbbmentem a Nemzeti Múzeumba. Itt is sokan voltak, ami nem túl meglepő. A kertben cukor – laktóz és gluténmentes, kézműves fagylaltot lehetett venni, rögtön rendeltem egy kétgombócosat, egész jó volt.

Itt is hangverseny kezdődött, jó néhányan ültek a lépcsőkön, és hallgatták. Én inkább bementem és körülnéztem. Legjobban a reformáció 500 éve alkalmából kiállított tárgyak érdekeltek. Itt is volt légkondicionálás, továbbá tompított világítás, feltételezem, a kiállított könyvek miatt. Már a bejáratnál egy ijesztő kép fogadott, alighanem az utolsó ítélet napját ábrázolta, Bosch stílusában, mondhatom, nem volt kellemes látvány.  Megszemléltem Rákóczi György arcképét, buzogánnyal a kezében ábrázolták. A kéztartásából ítélve, elképzelhető, hogy a fegyvert nem csak díszként tudta használni. Bevallom, hiányoltam Lorántffy Zsuzsannát, elvégre ő sem volt akárki, és komoly szerepet játszott a reformáció történetében. Örömmel üdvözöltem viszont Ruyter admirálist. Még tettem egy sétát a Kárpát-medence népeit bemutató kiállításon, és ámultam-bámultam, milyen szépek a kiállított ékszerek. Külön öröm volt a nagyszentmiklósi aranykincs másolata, ez még a XIX. század végén készült. Változatlanul nagyon szeretném, ha az állatfejes pohárból megihatnék egy-két korty vörösbort, de ez nem túl valószínű.

Utána irány a Néprajzi Múzeum. Ott is zenéltek, már amennyiben az annak volt nevezhető, én rögtön elneveztem veszett sakálok kivégzésének. Gyorsan elmenekültem az emeltre, ott nézegettem. Bevallom, legjobban a kiállított gyerekjátékok tetszettek. Főleg a csöpp konyhaberendezés, ez egy asztalból, négy hokedliből, és a méretben hozzáillő gyúródeszkából, illetve nyújtófából állt. No meg egy ónból készült tányérkészletből. Volt kétaraszos, üvegajtós szekrény, jól láthatóan abrosszal és ágyneművel tele.

Mire jól végignéztem mindent,  eléggé elfáradtam, és elindultam hazafelé.