Pár dolog kiverte a biztosítékot nálam is.

A hangrögzítés egyfajta uniformizálódással járt együtt, s ez biztosan nem tett jót a zenének, a zenészeknek – hirtelen mindenki egyformán akart játszani – pont nem, Clemens Krauss és Knappertsbusch talán egyformán játszik, két véglet, s sorolhatnánk.

A D-modell alkalmatlan 1870 előtti művek lejátszására? Bach-ot érdekelte, hogy csembalón, orgonán vagy zongorán fogják előadni valamely művét? S mit át nem írt nem billentyűs hangszerről billentyűsre, s viszont, saját és nem saját műveket.

A zenekar tag, aki a saját kreativitását hozzáadhatja a játékához – erről már beszéltünk, hogy néha, nagyon korlátozott mértékben, s nemcsak a modern zenekarnál, egy korabeli Tafelmusik zenész esetében is nehéz elképzelni, hogy sok tere lehetett volna erre.

S ami már többször több helyen előjött, s te is említed: az úgynevezett "korhű" előadások irdatlan szélsőségek között mozognak, és szerintem minden együttes nagyon is fontosnak tartja, hogy egyéni, csak rá jellemző arculatot, játékstílust alakítson ki, és nem szép kimondani, de márcsak kereskedelmi szempontból is.