kitadimanta Creative Commons License 2017.06.19 0 0 1149

"Speciális, térben eloszlott anyagfajta."

Igen, amit úgy jellemeznek, hogy nem-szemcsés anyagi minőség.

Ennek az anyagfajtának a specialitása abban rejlik, hogy „nyugalmi állapotában”  (nem hullámzik, és/vagy éppen nem jellemezhető vektorokkal, nem érzékelhető, illetve nem alkot semmilyen (tapasztalható anyagi) struktúrát?  Lásd a problémámat alább is.

 

Ha jól értem, akkor a különböző kölcsönhatásokért különböző mezők felelősek. Azaz egy konkrét kölcsönhatás (pl. mágneses) csak egyféle mező „közvetítésével” jöhet létre.

Következésképp a létező kölcsönhatások száma szerint léteznek mezők is, más-más, azokat alkotó speciális anyagfajtát feltételezve?

 

"Nem generálja semmi. Az is egy eloszlott anyagfajta."

Én is így tudom.

Zavaró, hogy általában a „mező” fogalom alatt már egy „aktivált” mezőt értenek a különböző magyarázatok:

„Az elektromos mező definíciója Michael Faraday brit természettudósnak köszönhető, aki a közelhatás elmélete szerint írta le két töltés egymásra való hatását, miszerint a töltött részecskék saját maguk hozzák létre [generálják] azt a mezőt, amelyen keresztül erőt képesek kifejteni egymásra.”

https://hu.wikipedia.org/wiki/Elektromos_mez%C5%91

 

„2. Az elektromos töltéssel rendelkező testek nem közvetlenül hatnak egymásra, hanem az elektromos mező vagy más néven elektromos erőtér közvetítésével.”

„3. [az elektromos mező] Az anyag létező nagyon finom eloszlású, nem atomi felépítésű formája. Jelenléte csak a belehelyezett elektromos próbatöltésre ható erő következtében figyelhető meg.”

http://slideplayer.hu/slide/1911491/

 

Tehát a mezőnek kétféle értelmezése van?

 

"Sőt! Kapaszkodj meg! Az kvantummezőelmélet alapján az összes "részecskés" anyag tulajdonképpen térben eloszlott mező, és csak ennek a mezőnek a turbulenciáját tapasztaljuk meg mi "megfogható" és adott helyet elfoglaló anyagnak: anyagi részecskének."

Én is így gondolom.

 

"Éppen emiatt nem szabad magával a térrel (téridővel) összekeverni, ahogy arra construct is felhívta a figyelmet."

Igen, felhívta, de további kérdésem, hogy mi különbözteti meg a „tér”-től ezt a speciális anyagot?

A tér egy geometriai fogalom, aminek a létezése a valóságban szerintem kétséges. Olyan nem létezik, hogy „üres tér”. Ha pedig kitölti valami – a mezők/nem-szemcsés speciális anyag – akkor már nem igazán beszélhetünk „tér” ről.

Nem lehetséges, hogy amit „tér”-nek nevezünk az ezeknek a mezőknek az összessége? (Természetesen az - elvont fogalom szerinti - geometriai térben)

Előzmény: Elminster Aumar (1064)