http://index.hu/belfold/2017/06/15/roszkei_terrorista_ahmed_h_jogeros_itelet_szegedi_itelotabla/
A 10 év fegyházról szóló döntéskor magyarázat nélkül válogattak a bizonyítékok között, ezért kellett hatályon kívül helyezni az ítéletet, mondta ki csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla a szír Ahmed H. ügyében
Egyetlen – mondvacsinált – terroristát sikerült nagy nehezen felmutatnia idegengyűlölő kampányában a kormányfőnek, most azt is elvették tőle. Itt állunk egy szem terrorista nélkül – pedig állítólag még Brüsszel is támogatta.
A kézivezérelt közmédia pontosan tudta, mekkora jelentősége van Ahmed H-nak, így példátlan módon élőben közvetítette a csütörtöki, másodfokú tárgyalást. Persze nem teljes egészében. Hisz a menekültek démonizálásába nem fért bele, hogy a nézők hallják Ahmed H. szavait – azokat inkább lekeverték. Helyette a korány farpartjáról szalajsztottak uszítottak egy sort. De nem ez volt az egyetlen pillanat, amitől a közmédia keretlegényei megfosztották nézőiket. Ugyanis – bár az egész műsorkeretet felrúgták a közvetítés kedvéért – az ítélethirdetés mégsem fért bele az adásba. Sem annak indoklása. Az élet a jelek szerint nem jó rendező – ezért igyekszik átvenni tőle is a hatalmat Orbán.
Oda Orbán egyetlen terroristája. Még egy vacak, nem jogerős, első fokú ítélet sincs, ami alapján a Magyarországot megtámadó migráns terrorról lehetne hitelesen beszélni. (Nem mintha eddig lehetett volna. Nem mintha akarnának hitelesen beszélni.)
Katarzis nincs, a valóság másfelé kanyarodik, mint Orbán, de az a narancs-bagázs narratíváján vajmi keveset változtat. Az ítélet után azonnal jött a magyarázat: Brüsszel. Ugyanis "a nemzetközi szervezetek és az Európai Parlament nyomás alá helyezte a magyar igazságszolgáltatást" – igen, ezt maga Kósa Lajos bírta mondani. Neki, nekik ez a megfejtésük.
A Szegedi Ítélőtáblán csütörtökön tartott tárgyalásnak sokkal nagyobb jelentősége volt annál, semmit hogy egy szír állampolgár börtönben marad-e. Ez volt az egyik sarokpontja a hetek óra zajló kormányzati kommunikációs hadviselésnek. Jelesül: Ahmed H. terrorista.
Attól az apróságtól most tekintsünk is el – hisz alig alig úl jogász végzettségű a kormányban –, hogy egy első fokú, nem jogerős ítélet után mennyire prejudikatív ilyet állítani.