"Amikor az elektromos tér/mező változása mágneses teret/mezőt hoz létre, akkor azt én úgy értelmezem, hogy a tér struktúrája változik meg."

A tér struktúrája a geometria törvényeiben nyilvánul meg (mindenféle szimmetriák, illetve a metrika leírásában). A különféle geometriák különféle térstruktúrákat írnak le. Az elektromágneses mezők (akárcsak bármilyen más mezők is, így például a különböző részecskemezők) viszont a geometriai térre ráépülő újabb struktúrák. Hasonlóan, mint valami anyagnak vagy akármilyen fizikai jellemzőnek a térbeli eloszlásai. Csak az elektromágneses mező esetén ez az eloszló jellemző nem valami skalár számmal, hanem két vektorral jellemezhető. Az E és a B mezővektorokkal, amelyek a tér kérdéses pontjára képzeletben odahelyezett egységnyi próbatöltésekre ható erőket adják meg. (a B esetén egységnyi sebességű próbatöltésre értve). A csoda az, hogy ezeknek a próbatöltéseknek nem kell valóban ott lenniük, az elektromágneses mezővektorok akkor is tovaterjednek az üres térben, amit onnan tudunk, hogy egy valódi forrástöltéstől eljutnak egy bármilyen távoli valódi detektáló töltésig, mindenféle közbeeső töltések vagy bármi egyebek nélkül. Sőt, ha ilyeneket keresnénk ott, rögtön bajba kerülnénk, hisz ezeknek a mezővektoroknak a terjedési sebessége egyformának bizonyult még azokhoz a megfigyelőhöz képest is, akik pedig egymáshoz képest mozognak.

Nincs itt célja és szüksége semmiféle egyéni filozófiai értelmezésnek. A fentiekre épülő százötven éve bevált elmélet alapján minden villamosmérnök meg tudja érteni, és pontosan előre tudja tervezni bármiféle elektromágneses hullámokkal működő készülék működését. Még ha ez egyeseknek nincs is ínyére, hisz az ő nagy bölcsességük számára minden képzettség nélkül is világos:

"valaminek csak ki kell töltenie a teret, hogy a foton, elektron stb, valahol, valamit rezegtessen".