isauragyűjt Creative Commons License 2017.06.13 -1 1 2964

Megszavazta a Fidesz-többség a civiltörvényt

 

Megszavazta a Fidesz-KDNP a civiltörvényt a parlament keddi ülésén. A civilszervezetek megbélyegzésére alkalmas szabályozást, amely ellen az Európa Tanács is kifogást emelt 130 igen, 44 nem és 24 tartózkodás mellett fogadta el a törvényhozás. A hivatalosan a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényt a Fidesztől Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes, Kósa Lajos frakcióvezető, Németh Szilárd rezsibiztos,  Vitányi István képviselő nyújtotta be.

 

A tüntetések és a nemzetközi kifogások, az ellenzéki tiltakozások lényegében eredménytelenek maradtak.
A törvény elfogadása miatt a TASZ és a Helsinki Bizottság polgári engedetlenségbe kezd
– a szervezetek elutasítják a külföldről támogatott szervezet jelző használatát, de gazdálkodásról, finanszírozásról szóló adataikat – ahogy eddig is – nyilvánosságra hozzák.

 

A törvényhez négy módosító javaslatot nyújtott be a Jobbik és az LMP is, mindegyiket elutasította a kormánytöbbség, csak a Fidesz által kezdeményezett módosításokat fogadták el.

A szavazás után Szabó Tímea tiltakozott az ülésterem közepén papírlapokat feltartva. Az ülést levezető elnök rendre utasította a PM társelnökét a szavazás megzavarása és előre nem egyeztetett szemléltetés miatt.

 

folyt