A jégkorszak idején a földünk egy jelentős területe lakhatatlan. Maradnak az egyenlítő közelében "kényelmi zónák", ott nincsenek hosszú telek. A fagyos térségek tartalmaznak "oázisokat", ilyen lehetett pl. a Kárpát-medence.

 

Ezeknek a területeknek az élővilága nem pusztul ki de erősen meggyérül. Az emberszabásúak is itt rekedhettek, erőteljes szelekciót elszenvedve a glaciálisok végén már nagyobb vitalitással szaporodhattak mint az enyhébb területek renyhe népessége.

 

Több tízezer éves periódusok, 25-30 alkalommal váltották egymást.

 

Ha a bemásolt grafikont is megnézed jól látszik, hogy a jégkorszakok eleinte enyhébbek váltak, fokozatosan váltak egyre zordabbá, keményebbé, az utolsó kettő a leghosszabb és a legbrutálisabb volt. Az utolsó előtti jégkorszak túlélő népe alacsonyabb fejlődési szintje folytán, a legkritikusabb időszakokat kannibalizmussal élhette túl.

 

Később, amikor már elmúlt a nagy telek kora, az emberáldozatot kultikus szokásként megtartották, persze a jó életkörülmények beköszöntével robbanásszerű szaporulatuk eláraszthatta a világ más térségeit és ott is gyakorolták brutális kultuszukat, ennek magyarázatául született meg a kegyetlen FENN VALÓ.

 

Az utolsó glaciális idején az itt rekedt nép még magasabb szintre jutván, kannibalizmusát elhagyván egymás megbecsülését emelvén kultikus szintre, JÓ ISTEN hívővé válik. 

 

Innentől már talán érthető a hipotézisem lényege, mert ez az utolsó mondat a lényeg.