Még egy érv, hogy az egymást vonzó (gravitáló) elemek rendszerében a homogén eloszlás a legkisebb entrópiájú, azaz a leg-rendezettebb, vagy más irányból megközelítve: a leg-valószínűtlenebb.

A gravitáló elemek tömeggel rendelkeznek, amely görbíti a téridőt. Amikor a szóban forgó elemek homogén módon eloszlanak a térben, a téridő görbületére egyenletes hatással vannak, minden pontban csak csekély - és azonos - mértékben görbítve el a téridőt a sík anyagmentes állapottól, azaz ebben a homogén anyageloszlású állapotban a téridő gyakorlatilag sima és SZABÁLYOS. Más szóval RENDEZETT.

Amikor viszont a gravitáló elemek kisebb-nagyobb változatos pozíciójú és változatos mozgású csomókba gyűlnek, a téridőre kifejtett görbítő hatásuk kvázi kaotikus: változatos méretű és kiterjedésű gravitációs kutak teszik a téridőt hepehupássá. Azaz ebben a csomósodott állapotban a téridő SZABÁLYTALAN. Más szóval RENDEZETLEN.

Mondom (és ez nem tekintélyre hivatkozás), Roger Penrose ért annyira a témához, hogy ha leírja, hogy a gravitáció jelenlétében a sima homogén anyageloszlás a LEGKISEBB ENTRÓPIÁJÚ állapot, akkor nem hülyeséget beszél.

Na, most már legalább négy különböző megközelítésből alátámasztottuk Penrose és a többiek állítását, hogy ha az elemek egymást vonzzák, akkor a homogén eloszlás a legkisebb entrópiájú, és a csomósodott állapot ennél mindig nagyobb, éppen ezért a rendszer magától természetes úton ebbe az irányba igyekszik fejlődni. Mert erre növekszik az entrópia is.