Tekintve, hogy az egyik együttesnek (a Sexepilnek) énekese és szövegírója voltam, a többinek lelkes közönsége, ismerőse vagy éppen barátja, így aztán életem jelentős részét a felsorolt helyeken töltöttem, magam is megosztottam az információt a nagy közösségi oldalon. Nem kavart valami nagy vihart. Elhülyéskedtünk kicsit a hozzászólókkal. Hogy ez jó, vagy inkább baj, én már nem is tudom. Annyi bizonyos, hogy mindez nem okozott nagy meglepetést. Tudtuk, hogy mi az ára a Fiatal Művészek Klubja akolmelegének. A Kontroll Csoport szépen meg is énekelte: „Besúgók és provokátorok, koncert közben sosem gondolok rátok!”

Na jó, tegyük fel, megvan ez a Krisztina. Akkor az a kérdés, mihez kezdjünk vele. A kilencvenes években (lendületből) még úgy gondoltam, jó volna mégiscsak megtudni, ki (kik) jelentgettek rólam összevissza mindenfélét. És a szemükbe nézni egyszer. Figyelni magamat, vajon egy tenyér csattan-e, és mekkorát. Vagy elég leönteni a nyomorultat egy itallal, mint Szabó István Brandauert a Mephistóban. (Mely jelenetnek azóta, mint tudjuk, támadt egy kis pikantériája.) Indulatomat kissé fokozta, hogy úgy tűnt, ebben az országban mindig mindent meg lehet csinálni büntetlenül. Azóta is úgy tűnik.

https://mno.hu/velemeny/gyerunk-krisztina-legy-ferfi-2397832