https://444.hu/2017/04/19/ez-a-torveny-csak-a-megalazasrol-szol
Mindeközben a magyar kormány egyetlen konkrét veszélyeztetést, nemzetbiztonságot vagy az ország szuverenitását érintő problémát sem tudott megmutatni, ami alapján egy ilyen törvény értelmét bizonyítani tudták volna.
Amikor a nemzeti konzultáció ilyen veszélyt sejtető kérdései alapján konkrét példát kértünk a kormánytól, akkor egyetlen egyet sem tudtak említeni.
A fideszes kommunikációból annyi kiderült, hogy alapvetően három civil szervezettel van bajuk (TASZ, Helsinki Bizottság és Transparency International), amiből az első kettő emberi jogok védelmével, a harmadik pedig a korrupció elleni küzdelemmel foglalkozik.
Ezek a szervezetek elsősorban a Magyarországon hatályos törvények betartatását igyekeznek kikényszeríteni, a legtöbb esetben az állam intézményein. Hogy a magyar törvények betartatása nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet Magyarországon, az egészen beteg gondolkodásra vall.
A helyzet valójában az, hogy politikai szempontból kényelmetlen a Fidesznek e szervezetek munkája Magyarországon, mert rendszeresen rámutatnak arra, hogy a kormány vagy más állami szervek nem tartják be a törvényeket.