Mantis Screamer Creative Commons License 2017.04.10 0 1 8284

Tegnap ment RTL Klubon műsor Károlyiról

nos, vállalható összefoglalás volt szerintem

 

1918 végéig inkább pozitív személyiségként állították be. Meg ugye NGC-nek adtak igazat, hogy nem is volt más aki a komcsik által összebaszott lelkületű országban vállalta volna a irányítást.

1918/19 telén sem volt rossz szándékú csak naiv, persze ez mire mentség egy olyan korban ahol el akarnak tiporni.

Az meg hogy átment a hatalom a komcsiknak szintén tehetségtelensége miatt volt, nem a rossz akarata okán, bár azért fura, hogy hagyta, a komcsik úgy csináljanak mintha ő legalizálta volna a vörös diktatúrát. Erre nehéz mentséget találni. Jó már csalódott mindenkiben, főleg a szocdemekben és antantban, de miniszterelnökként már végzetes hiba. Emberileg talán érthető a fásultsága, de ez kurvára nem vigasztal egy magyart sem.

 

DE MINDEZEK MELLETT (kimondták a műsorban pedig azért jóindulatúan akarták kezelni):

 

Olyan nincs hogy egy magyar miniszterelnök ne akarjon megvédeni magyarlakta lakta területeket kétes értékű idegen bandáktól. Így ahogy én mondom ezt mondták a történészek is: ezeknek az ellenséges országoknak nem volt hadseregük 1918 végén, de ha lett is volna, akkor sem elfogadható, hogy meg se próbáljuk megvédeni a sajátjainkat. Vagy sikerült volna vagy nem. De meg se próbálni...

Már csak én teszem hozzá: ez minden nációban: hazaárulás ! Mentség nincs.