A ciklikus világegyetem modelljéről construct így vélekedik:

 

Akkor se volt említésre méltó alapja, és ma sincs több.

 

Nagyjából ez a mainstream irányzatok hozzáállása. Amit nem tud közvetlenül cáfolni, azt jelentéktelennek, említésre sem méltónak próbálja feltüntetni.

 

Csakhogy a tudomány nem csupán a fősodorbeli álláspont ismételgetéséből áll, hanem vannak, s mindig is lesznek alternatív álláspontok, elméletek. Persze nem minden alternatív elmélet helyes és előre vivő, ugyanakkor a fősodorbeli paradigma is lehet hosszú távon zsákutca.

Úgy tűnik a kozmológia legalapvetőbb kérdésében, vagyis honnan ered, hogyan keletkezett (ha egyáltalán keletkezett) a világegyetem, a mainstream álláspont nem vezet sehova.

 

Egyfelől a problémát szőnyeg alá söpri, mikor azt mondja, hogy "a Planck-idő előtti korszakról nincs fizikai képünk". Ez nem válasz.

 

Másfelől meg néhányan (pl. Hawking és contsruct) nyíltan kijelentik, hogy az Univerzum keletkezhetett a semmiből. Ez a válasz pedig a semmihez vezet, amiről a fizika, a tudomány eszközeivel nem tud nyilatkozni. Be lehet iratkozni varázsló tanfolyamokra, ezoterikus kurzusokra, vagy vallási órákat lehet venni; ezeken foglalkoznak a teremtéssel, a semmiből keletkezéssel. De ez nem tudomány. Attól sem lesz tudomány, ha a semmit olyan tudományosan hangzó varázsszavakkal helyettesítjük, mint "kvantumfluktuáció", mert ezekből sem derül ki, hogy mi késztette ezt a Semmit, hogy Valami legyen belőle.

 

Tehát a mainstream álláspont nem visz sehová, egy zsákutca.

Mit lehet ilyenkor tenni? Mégiscsak meg kell nézni olyan hipotéziseket, elméleteket is, amik értelmes, és fizikailag lehetséges alternatívákat kínálnak, még akkor is, ha ezek nem rendelkeznek túlságosan mély kidolgozottsággal.

 

Ilyen lehetőségnek mutatkozik a Ciklikus Világegyetem modellje, aminek több verziója is van.

Az egyik a Neil Turok és Paul Steinhardt-féle modell, akik elsősorban a bránelméleti kutatásaikból kiindulva vázolnak fel egy olyan forgatókönyvet, amikor a tágulás taszító energiája átvált összehúzóvá és ez a ciklikus "pulzálás" váltakozik vég nélkül.

 

A másik modell a Visszapattanó Világegyetem, ami legfőképpen Abhay Ashtekar, Lee Smolin és Martin Bojowald nevével fémjelezhető, s a hurok kvantumgravitáció elméletével áll összefüggésben. Ez azt mondja, hogy az Ősrobbanásnak nevezett esemény nem más, mint egy korábbi világciklus összeroppanása utáni "visszapattanás". Az összeroppanáskor nem válik az Univerzum nulladimenziós ponttá, hanem egy nagyon kicsi, de véges térfogatba sűrűsödik. Ez azt is jelenti, hogy az előző világciklusból valamennyi információ átvivődik, mert nem lép föl tökéletes szingularitás, ami mindent kitörölne. Intenzív kutatások folynak jelenleg is, hogy valamilyen jelét felmutassák az előző világciklusnak, például a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás (KMHS) mintázatában. Lee Smolin szerint a KMHS mintázatának "nem-gauszossága" (ami azt jelenti, hogy nem véletlen-zaj szerű a mintázat) a ciklikus modell mellett szólna. A legújabb mérések szerint úgy tűnik, hogy a mintázat fraktál-jellegűnek tekinthető leginkább, tehát nem véletlen zaj jellegű. Vannak olyan kutatások, amik hullámok nyomát vélik felfedezni a KMHS-ben, s ezt is egy előző világciklussal hozzák összefüggésbe, de ezek még nem megerősítettek.

 

Meg kell még említeni Roger Penrose elképzelését is, amiben nincs összeroppanási esemény, hanem egymást követő újabb és újabb tágulásokkal halad előre ciklikusan az Univerzum. Ami az egyik ciklus a végállapotának, széttágult voltának minősül, az a másik ciklusnak csak a kezdete, s innen egy újabb Ősrobbanás, tágulás indul. A különbség köztük kétségtelenül a hőmérséklet, amit azonban ő nem tart különösebb problémának, mert szerinte ez csak egy paraméter, ami relatív, s csupán az arányok számítanak. A személyes véleményem szerint én nem tartom igazán meggyőzőnek az érvelését.

 

Fentiekből az mindenesetre látszik, hogy a ciklikus világmodellekben van "pezsgés", míg a fősodorbeli álláspont meglehetősen statikus, s abból nem igazán lehet továbblépni tudományos módszerekkel.

Hogy aztán mire lesznek jók ezek a ciklikus modellek, s hogyan lehet belőlük továbblépni egy mélyebben kidolgozott elmélet irányába, az még a jövő zenéje.