lepecs Creative Commons License 2017.04.07 -7 0 221

Donald Trump Szíriában is a tőle megszokott tempót diktálva rajzol fel új helyzetet. Három nappal azután, hogy a szíriai hadsereg vélhetően vegyifegyver-támadást hajtott végre Idlíb tartományban, legalább 75 embert, köztük gyerekeket megölve, a republikánus elnök válaszcsapást rendelt el Tomahawkokkal egy szíriai légibázis ellen.Egyelőre nem tudni, lesz-e folytatása a támadásnak, de Trump ezzel meglépte azt, amit demokrata elődje, Barack Obama végig el akart kerülni, és nyíltan szembekerült a Bassár el-Aszadot támogató oroszokkal is. Moszkvában eddig reménykedhettek abban, hogy legalább Szíriában sikerül a terrorizmus elleni harc jegyében együttműködést kicsikarniuk Washingtontól, hogy erről az alapról indulva aztán Moszkvának kedvező módon rendezzék a kelet-Ukrajna és a Krím ügyét.

Sok függ azonban attól, mi történik a következő napokban: rendszer lesz-e a hasonló amerikai katonai csapásokból vagy megállnak péntekinél, és Moszkva lenyeli-e a történteket, fenntartva a párbeszédet. Utóbbi esélyét jelzi, hogy Rex Tillerson amerikai külügyminiszter április 11-12-re tervezett moszkvai látogatását a felek nem mondták le.