:-)))

HINTAMESE

Négy hintát a játszótéren felejtettek egész télen át. Egymás mellett aludtak ázva-fázva, fagyban dideregve. Puszta lett a játszótér. Magukra maradtak. Néha varjak károgása riasztotta fel őket szendergésükből. Ám amikor vastag, habos hó borította be és óvta őket a szúró széltől, hamarosan elszunnyadtak.
Eljött a jeget hozó január, el is ment nemsokára. Utána megérkezett a fagymarasztó, orrpirosító február. De ő is elkorcsolyázott csakhamar, mert március közeledett.
Télapó a naptárjára pillantott, és ugyancsak meghökkent.
– No, lejárt a szolgálat, sarkomban a Tavasz – dünnyögte kedvetlenül.
Aztán hagyott csapot-papot, hómaradékot, jégmaradékot, és ahogy tudta, szedte a lábát, hogy mielőbb hazaérjen. El is fáradt a nagy úti készülődésben, és már szinte várta, hogy fejét puha felhőpárnájára hajthassa.
Napanyó lekukucskált, megleste Télapót, mosolyogva mondta száz lányának, száz napsugarának:
– Rajtatok a sor. Fussatok a földre, és ébresszétek fel a téli álmukat alvókat!
Ilyenek sokan, rengetegen voltak: először a mackókat csalták ki barlangjaikból, a mókusokat odúikból, a sünöket búvóhelyükről.
Felmelegítették a fagytól dermedt földet, megbizsergették az ibolya, hóvirág, kökörcsin gyökereit. Ki is bújtak nemsokára, egyik fehér, másik lila sapkában. Vidáman sütkéreztek a napon, és szippanthattak a jó szagú levegőből.
Utoljára a játszótérre szaladtak ki a virgonc napsugarak.
– Eleget dolgoztunk – mondták. – Most már játsszunk egy kicsit. És boldogan hancúroztak, fogócskáztak, ki- és bebújtak az óriás játékhengerekbe.
– Nicsak, hinták! – örültek meg. – Ébresszük fel őket! Nosza, rögtön rájuk szálltak. Játszótársaikat, a Szellőfiúkat kérték meg, hintáztassák, repítsék őket magasra.
– Pszt! – mondja halkan az egyik Napsugárka a másiknak. Figyelj csak, valami suttogást hallok.
És valóban. Felébredtek a hinták, és suttogni, mocorogni kezdtek. Azt mondja az egyik:
– Testvéreim, alighanem tavasz van már. Róla álmodtam a sötét, hideg éjszakákon. Hiszen akkor várhatjuk a kis pajtásainkat. Nincs is szebb muzsika a gyerekkacagásnál – tette hozzá.
– Ó – szólt elmélázva a másik –, mennyire szerettek a kicsik engem. De sokszor hajba kaptak miattam!
A harmadik lustán nyújtózkodott.
– Jó lesz – mondta –, ha újra eljön a kis huncut Peti. Jókat hinta-palintáztunk.
A negyedik hinta nagyot ásított. Nagy álomszuszék volt.
– Mi az, csak nem a Napsugárkák hintáznak rajtam? – kérdezte örömmel.
– De bizony! – felelték a többiek.
A napsugarak mindent hallottak, és tovarepültek hirtelen.
Nesztelenül besurrantak Petiékhez, Panniékhoz, Zsófiékhoz, Andrisékhoz, Rékáékhoz.
Megsimogatták a gyerekek haját, megcsiklandozták az orrukat. Fel is ébredtek tüstént.
És amikor a napsugárkák elmesélték, hogy mennyire várják őket a hinták, azon nyomban kipattantak az ágyból. Éppen vasárnap volt. Így aztán gyorsan megmosdottak, és reggeli után siettek ki a játszótérre!
A hinták már messziről megpillantották őket, és csodálkozva kiáltottak fel:
Ejnye, de megnőttek!

Osvát Erzsébet

:-)))