Egy éve jelentették be az első detektált gravitációs hullámot. Ami két közepes nagyságú fekete lyuk egymásba spirálozásának utolsó másodperceiben keletkezett (akkorra vált olyan erőssé, hogy érzékelni tudja a LIGO).

 A hullám energiája csak a tömegek gyorsulásától függ, a sebességük lényegtelen.

A gömbszimmetrikus pulzálás egyáltalán nem valamiféle sűrűségcsökkenés miatt nem kelt hullámot, hanem azért, mert a téridőgörbületet jellemző Riemann tenzor 20 független komponenséből 10 csak a tömeggel töltött helyeken különbözhet nullától, míg másik 10 az üres helyeken is. Ez utóbbi (a Weyl tenzor) tehát leválhat a forrásról, és terjedhet a vákuumban (hasonlóan, mint az elektromágneses hullám, ami leválik az adóantennáról). De ez a Weyl görbület nem gömbszimmetrikus, hanem olyasféle torzulásokat ír le, mint amilyenek például  a Hold árapálytorzításai a Föld felszínén. És csak ugyanilyen jellegű nem gömbszimmetrikus sűrűségváltozások gerjesztik.

A Riemann tenzor másik 10 komponense pedig a gömbszimmetrikus (elsődlegesen térfogatváltoztató) torzulásokat írja le, de az mindig ott marad a forrásánál, a tömegnél, és nem terjed hullámként a vákuumban.