Az Ábrahám-féle honfoglalás sokkal régebbi, mint a másik kettő (Józsué és Mózes). A kabalisták szerint a Biblia betűi számok is, és ők jelentették ki, hogy Ábrahám i. e. 1943-ban ért a Kánaán földjére. Ez azért érdekes, mert a régészeti leletek alapján Kánaán földje kb. ennek az évszázadnak a kerül az Óbabiloni Birodalomat közvetlenül megelőző akkád városállamok érdekszférájába. Vagyis Levante ekkor nyílik össze kereskedelmileg Mezopotámiával. Ekkorra Mezopotámia már a kereskedelmi és kulturális egységesedés útjára lépett, az öntözéses földművelés, a katonai és államszervezési ismeretek, a városok közötti kereskedelem általánossá válása olyan civilizációs ugrást jelentett, ami nemsokára lehetővé tette a nagy birodalmak kialakulását. Babilont (Babili) száz éven belül megalapítják, Hammurappi kétszáz éven belül trónra lép és egységesíti az egész térséget a mai Északnyugat-Szíriától Délkelet Irakig.

Ez volt akkor a világ közepe gazdasági, társadalmi és kulturális értelemben, a Földközi tenger partvidéke ehhez képest elmaradott volt. Jerikó, Damaszkusz, Ebla vagy Karkemis lehet, hogy ugyanolyan régiek, mint Uruk, Umma vagy Lagas, de ebben az időszakban egyértelműen stagnálnak. A fejlődést a mezopotámiai hatás hozza el, ami lehetett időszakos hódítás, de komolyabb kereskedelmi kapcsolatfelvétel is. Levantéba telepesek érkeztek Észak-Szíriából, magukkal hozva a fazekasság vívmányaitól Él és Baál kultuszáig sok mindent. Amikor ezer valahányszáz évvel később leírták a Biblia Ábrahámra vonatkozó részeit, akkor Észak-Szíria akkád és Dél-Irak sumér gyökerei már összeolvadtak, a térségben mindenki a sumér nyelvet és az akkád ékírást használta, a zsidók pedig egységesen káldeusnak hívták Mezopotámia népét. Az i. e. I. évezredbeli zsidóknak már totálisan összemosódott az, hogy Úr városa a déli, sumér területeken van, Ábrahám (Avram) pedig Északnyugat-Szíriából jött, valószínűleg egy szintén Úr nevű gyarmatvárosból. 

Ábrahám vándorlásának és honfoglalásának története nem más, mint az Él-hívő kánaánita civilizáció eredetmítosza, amely a mezopotámiai gazdasági, társadalmi és kulturális hatást, mezopotámiai bevándorlást örökíti meg az i. e. XX. század környékéről. A sokkal később, Arábia felől bevándorló Jahve-hívő zsidó nép szent könyveibe úgy került be, ahogy az összes többi kánaánita történet, ahol az Örökkévaló neve Él vagy Elohim (Él háznépe). A kánaánitákat ugyanis Józsué pusztai zsidói a bibliai történetekkel szemben nem irtották ki írmagostul, barmaikkal együtt, hanem magukba olvasztották őket, sok-sok gazdasági és kulturális vívmányukat hasznosítva.