kitadimanta Creative Commons License 2017.02.10 0 0 20976

"Pálnak nem volt "jószokása" a zsinagógákban küzdeni a zsidókkal,"

Erre miből következtetsz, mikor oldalakon keresztül ennek ellenkezője van leírva?

 

"nem beszélve arról, hogy a zsinagógákban igen kérdéses volt a fellépése hiszen tanítása a törvény ellen és a körülmetélés szükségtelenségéről alapból ellenkezést vagy üldöztetést váltott volna ki."

Ugyan már! Pál a körülmetélést és a Törvényt hirdette. Idézzem újra a saját szavait?

Nem is értem, hogyan képzeled, hogy az, aki zsidóból való zsidó, Gamálielnél tanulta a törvényt, üldözte a keresztényeket, mindvégig törvénytisztelő éppen a törvény és a körülmetélés ellenében fog tanitani?!

Ja, és Péter, aki Jézus tnítványa - aki elvetette a Törvényt, a körülmetélést - és maga sem volt sem zsidó, sem körülmetélt, majd éppen ő fogja mindezeket tanítani?!

 

"A rómabelieknek írott levél pedig nem zsidóknak hanem rómabelieknek írta,"

Igen, rómabeli zsidóknak:

Rm2:17. „Ímé, te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és Istennel dicsekedel.”

Rm 2:24. „Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, a mint meg van írva.”

Rm 7:1. "Avagy nem tudjátok-é atyámfiai, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény uralkodik az emberen, a míg él?"

 Szerinted ezt is a pogányoknak írta?

Rm9. fejezet: ”A kik izráeliták, a kiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek...stb.

A 10. fejezetben így folytatódik:  „Atyámfiai, szívem szerint kívánom és Istentől könyörgöm az Izráel idvességét.”

Ez mennyire hatotta meg a római pogányokat?

 

"A Galata 1,24 nem arról szól hogy ő az Isten, hogy tudod így félreérteni? A "dicsőíték bennem az Istent" kifejezés az előző sorban megjegyzett megtéréséről szól,"

Egyedül Jézusra tekintettek istenként, s egyáltalán nem a megtéréssel van kapcsolatban, ahhoz semmi köze.

Különös tekintettel, hogy pár sorral feljebb bitorolja Jézus kizárólagos nevét, sőt, még születési körülményeit, de még küldetését is!

  15. "De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által,"
  16. "Hogy kijelentse az ő Fiát én bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között:"

Nemde Jézus volt az anyaméhtől kiválasztott? Nem Jézus küldetett a pogányok megvilágosítására?

Mt12:18 „Ímé az én szolgám, a kit választottam; az én szerelmesem, a kiben az én lelkem kedvét lelé; lelkemet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak.”

 

"Péterék a körülmetélés evangéliomát hirdetik  a zsidóknak, Pál hirdetheti a körülmetéletlenség evangéliumát a pogányoknak továbbra is."

Ne viccelj már! Honnan veszed ezt a zöldséget? Milyen parancsot adott Jézus az apostoloknak? Azt, hogy az Általa is tagadott körülmetélést hirdessék? Meg az Általa elvetett Mózes-Törvényt hirdessék? És, hogy ne a pogányok, hanem a zsidók közt térítsenek?

Te kinek hiszel, Jézusnak és Péternek, vagy nyilvánvalóan hazudós, csaló Pálnak, aki saját bevallása  szerint is a körülmetélést s a Törvényt hirdette. És szokása szerint zsidókkal vitatkozott...

 

"Ez nem az volt, amit a Péter és Jakab közösség kitalált Jézusról és a próféták által megígért Messiásnak próbálták beállítani."

Ezeket meg honnan vetted? Hol vannak ezek leírva?

 

"A jeruzsálemi közösséget az evangéliumi hagyományok alapján nem nevezném kereszténynek, mivel ők nem hittek a Megváltó engesztelő áldozatának téziseiben, és a vér bűnt lemosó hatalmában, ők Messiáshívő zsidók voltak,"

Miért hittek volna ezekben a páli sületlenségekben? Jézus egészen mást tanított. Hogyan lehettek ezek a korai keresztények messiásváró zsidók? Jézus a pogányok messiása volt, nem a zsidóké. Soha egyetlen zsidó - a mai napig - nem fogadta el Messiásnak.

 

Előzmény: takarito (20971)