Nézd még egyszer végig az idézeteidet az Apostolok Cselekedeteiből. Ezek arról szólnak hogy akarja Pál meggyőzni a zsidókat, és azok sokszor mennyire állnak ellene a tanításainak. Ez természetesen nem cáfolja azt, hogy Pál a pogányok térítését célozta meg, főleg Péterrel és Jakabbal történt megegyezésük után.
Erről az irányvonaláról saját levelét kell inkább mérvadónak tekinteni, mint az Apostolok Cselekedetének hitelességre alig méltatható szerkesztőit.
Gal 1,17:
Hogy kijelentse az ő Fiát én bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között
Gal 2,8:
Mert a ki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok között
Péter pedig nem azért hirdette a körülmetélés evangéliumát mert azt Jézus ismerte volna, vagy pont azt adta volna. Ellenkezőleg, ez a Péter és Jakab vezette gyülekezet tévútra ment tanításának az eredménye, akik Jézust csak úgy tudták a zsidók között a megígért Messiásnak beállítani, ha torzítanak a Jézusi hagyományon éppen a törvénytisztelet irányába.
Ezért emlékezik meg az Apostolok Cselekedete is arról hogy Pál mikor közéjük ment felróják Pálnak a törvény ellenességét:
ApCsel 21:
17. Mikor azért Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadának minket az atyafiak.
18. Másnap pedig beméne Pál velünk együtt Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott valának.
19. És köszöntvén őket, elbeszélé egyenként, a miket az Isten a pogányok között az ő szolgálata által cselekedett.
20. Azok pedig ezt hallván, dicsőíték az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, mely sok ezeren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett:
21. Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a zsidó szokások szerint ne járjanak.
Sajnos az evangéliumokban pont ennek a torzított hagyománynak a leiratával találkozunk, ezért ad vitára lehetőséget az a belső ellentmondás, hogy Jézus hol a Mózesi törvények elvetőjének, hol pedig szigorítójának látszik.
Nos Antiókhiában nevezték Pál gyülekezetét először kereszténynek, erről ugyan a kevés hitelt érdemlő Apostolok Cselekedeteinek könyve beszél, de teljesen jogosnak tartom. Lévén a kereszténység ma is és kezdetekben is Pál apostol teológiájának alapjain nyugszik, tehát a "test és lélek ellenségeskedésén" az "eredendő bűnön", a "hit általi megigazuláson" és "Krisztus megváltásán". Péter és Jakab zsidó közösségét pedig nem kereszténynek, hanem messiáshívő zsidóknak tekintem, akik éppen Jézusról szeretnék bizonyítani hogy ő a megígért messiás.
Apróságok:
A Cselekedet 15,10 nem arról szól, hogy körül voltak-e metélve vagy sem, hanem arról hogy a továbbiakban kell-e olyan igát hordani, amit egyikük sem venne a nyakába szívesen: ez pedig Mózes törvényeinek a betartása.
Pál nem hirdette a körülmetélést, sőt az általad idézett Gal 5,11 éppen ellenkezőjét jelenti, hiszen azért üldözik Pált mert hirdeti, ha nem hirdetnék akkor meg miért üldöznék?