Magdolnna Creative Commons License 2017.02.06 0 0 1053

Köszönöm Neked is :)

Nem is hallottam ezt a műsort, ami semmit nem jelent, mert leginkább célzottan nézem a tévét, de pont ez a három vendég vagyis utas érdekes lehetett. Majd rákeresek.

Alföldiről eszembe jut, hogy nem régiben láttam a Vaknyugat című darabban, testvér háború kellős közepébe csöppenve amolyan békítő szándékkal alakít egy ír katolikus papot, aki ugyan részeges, de legalább nem molesztál kiskorúakat. Nagyon impulzívan van jelen a színpadon, annyira megtölti a teret, hogy a darab második felében hiába szabadul el a két testvér közötti legmélyebb és leggyűlöletesebb indulat - ami tulajdonképpen egy nagyon erős kötőanyag is egyben -, a hiánya pótolhatatlan marad.

És ha már testvérháború, legalább ilyen elemi erővel hat az Alku két fivére között (ezt előtte el is olvastam Arthur Millertől), az örökség felosztásánál felszínre kerülő, gyerekkorban gyökerező düh, harag, gyűlölködés. Végig végig feszes volt a darab, amit az alkoholista feleség és a zsidó kereskedő játéka tovább fokozott.

Előzmény: dmmddm (1046)