A kereszténység kialakulása nem Jézusnak, hanem a Jézus nevét felhasználó Pálnak köszönhetjük. Pál Antiókhiában nevelt ki missziója elején egy közösséget akit a környezete nevezett keresztyénnek. Erre utalást az Apostolok Cselekedeteiben találni:
Apcsel 11, 25. Elment pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálván, elvivé őt Antiókhiába.
26. És lőn, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.
Antiókhia valójában pogányok (görög telepesek, ázsiaiak, makedónok, krétaiak, euboiaiak, szírek, és zsidó kereskedők) lakta hellenisztikus város volt, itt Péter igazán nem hirdethette ott a "körülmetélés" evangéliumát (azaz a pogányokat Mózes törvényeinek betartása szerinti életre késztesse és hogy Jézust Messiásnak tekintsék, ne Megváltónak), ha ezt megtette volna, Pál mint „idegen evangélium” hirdetőjét kihajította volna. Péter maximum annyit tehetett, hogy elismerte a "pogányoknak adatott üdvösséget", amit az apostolok cselekedeteiben leírt látomása alapján támogatott.
A Biblia határozottan arról emlékezik meg Péter tartózkodási helyeként, hogy az Joppéban volt, még Jeruzsálemen kívül, az azonban igazán zsidók lakta város volt a tenger partján. Mikor Pál felmegy Jeruzsálembe (cirka két évtized Jézus halála után) Péter már ott tartózkodik, és itt egyeznek meg a terjesztési terület kettéosztásáról, Péter hirdeti a körülmetélés evangéliumát a zsidóknak, Pál pedig a körülmetéletlenség evangéliumát (tehát hogy a keresztényeknek nem kell betartani Mózes törvényét, és hogy Jézus valójában Megváltó, "engesztelő áldozat") a pogányoknak.
Világos, hogy a kereszténységet Pál apostol alapította mégpedig itt Antiókhiában, természetesen a saját teológiája nyomán, amit a Galátziai levele alapján saját maga is állítja, hogy nem a "tekintélyesektől" tehát nem Jézus közvetlen tanítványaitól szedett, tehát semmi köze nincs a Péterék hirdette "evangéliumhoz". A kereszténység mint olyan páli, és ahogy a Biblia alátámasztja az első keresztényeket is Saul és Barnabás keze alakította ki Antiókhiában.