Tényleg totál amatőr vagyok ennek az egésznek a megítélésében. Mindazonáltal én két arcát látom -

most éppen Kisenosaton keresztül nézve - az egész sumo - sportnak. Az egyik, hogy most Ő talán az

egyetlen, aki - amellett, hogy Yusho - t ért el, én még a küzdőszellem díját (és tudom, vagyis inkább

sejtem, hogy ezt a díjat sokkal inkább alacsonyabb rangú versenyzők számára ítélik meg) is számára

ítéltem volna oda, mert egy kivételes színfoltja volt az egész tornának a szinte a 15 napon keresztül

folyamatosan tartó küzdeni - akarásával, és amikor már meg volt neki a Yusho, akkor is, Hakuho ellen

is szinte emberfeletti küzdelemre volt hajlandó - elsősorban a bizonyítási kényszer okán. Nekem ez is

nagyon sokat elmondott - megmutatott róla és feltétlenül rendkívül pozitív része a történetnek.

 

Van azonban egy másik oldala is a történetnek. Ha és amikor előkapirgálom a Youtube segítségével a

80 - as évek sumo történetét, láthatom a 128 kiló test tömegű Chiyonofuji - t, aki egy csont - ín - izom

bomba (sajnos csak) volt és úgy pakolta ki a ring - ből a 180 - 270 kilós ellenfeleit, hogy még az arcán

is alig - alig látszott az erőfeszítés. A történetnek erről az oldaláról az én szememben Ő testesíti meg

mindazt, ami ebben a rendkívüli sportban vonzó és lebilincselő lehet. Egyszerűen és laikusan szólva -

számomra kevéssé vonzó és lebilincselő, ha egy közel kétmázsás valaki kilökdös egy nálánál 50 - 100

kilóval könnyebb másikat, arról nem is beszélve, hogy mondjuk egy Chiyonofuji (vagy éppenséggel itt

említhetném Terao - t is) - típusú versenyzőtől látom ezt a mutatványt. Véleményem szerint a legtöbb

ilyen, kétmázsát fölöző test-tömegű versenyzőnek éppen ez (volt) a "halála", mármint az, hogy mivel

emellett még általában magas növésűek is, épp a tömeg - eloszlásukból következően magasan van a

tömeg - középpontjuk, egyszerűen felbillenthetőek, csak éppen hagyni kell őket elmozdulni és a saját

lendületük elviszi őket akárhová. Ez színtiszta fizika. Tudom, hogy ez így kimondva nagyon egyszerű,

szinte magától értetődő csak éppen megcsinálni borzasztó nehéz. Ám a kis tömegű versenyzőknek

éppen ez a művészete, ez az egyetlen eszközük a nagy tömeg ellensúlyozására. Azt hiszem, hogy a

japánok - kissé lefitymáló módon - ezt nevezik "henka" - nak. Nos Chiyonofuji ebben is kivételes volt.

 

Ő azután sohasem tért ki egy ilyenfajta küzdelem elől, meg talán Takanohana lehetett ennyire nyílt

sisakkal küzdő, ám neki azért volt úgy 140 - 150 kg test - tömege a kétmázsát jóval fölözó Akebono -

val  és Musashimaru - val szemben, akik mindketten épp a legszemléletesebb példái voltak ennek a

magas tömeg középpottal együtt járó probléma halmaznak. Náluk ékesebb példa már csak Konishiki

lehetett a maga 270 kilójával és aki elől még félreugrani (henka) sem kellett, elég volt egyet oldalra

lépni és Ő már - akár mint egy élő robot - ki is gyalogolt  a küzdőtérről. Ezt az oldalát / arcát valahogy

nem tudtam megszeretni ennek az egyébként nagyon látványos sportnak.

 

Ez egy kicsit túl hosszú lett, bocs.