az isteni Higgs bozon Creative Commons License 2017.01.21 0 0 4590

Úgy esett, hogy az USA jövendő elnöke interjút adott a Times és a Bild című újságoknak és ebben – szokásához híven – mindeddig szokatlan kijelentésekre ragadtatta magát Németországgal kapcsolatban. Többek között bírálta a Bundsmuttit és ennek keretében migránspolitikáját „katasztrofálisnak” nevezte. Ebben egyébként tökéletesen igaza is volt.

A német sajtóban pedig lőn sírás, rívás és fogaknak csikorgatása. Őszintén szólva, mi, magyarok némi kárörömmel figyelhetjük, amint a németek is megtapasztalják, milyen az, mikor Amerika beleugat a belügyekbe. Mi már tudjuk. Kíváncsi vagyok, elküldik-e Goodfriend barátunkat a berlini követségre.

Az összlibsi felháborodás fáklyavivői természetesen azok a német lapok voltak, melyek eleddig folyamatosan zengték a Bundesnadrágkosztüm dicsőségét és lelkesen propagálták a migránsok mindenirányú jótékony hatását a teutonok földjén. Ennek kapcsán a Die Welt című újság is szükségesnek látta megnyilvánulni, méghozzá magának Ulf Poschardtnak, a főszerkesztőnek közleménye  által. A fényestekintetű főszerkesztő nem találta elégnek a tiltakozást, receptet is adott hazájának a Trump-éra túléléséhez:

Aristo