Tanulságul, az egyszerűbben gondolkodó, PC szövegekre vágyó arcoknak:
Dr. David Stiller, a Cambridge-i Egyetem kutatója, a tanulmány egyik társszerzője szerint a trágárság és a becstelenség között fura összefüggés van. Káromkodni többnyire nem illik, de épp ez bizonyíthatja, hogy valaki az őszinte véleményét mondja el nekünk. Ahogy nem torzítja illedelmesre a nyelvezetét, úgy nem torzítja a nézőpontját sem.
A kutatásban 276 résztvevővel töltettek ki kérdőíveket. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy mik az önkéntesek kedvenc káromkodásai. Ezután megkérték őket, magyarázzák el, milyen okokból szoktak csúnya szavakat használni. Végül egy hazugságvizsgálatot végeztek rajtuk, hogy megállapítsák, őszinték-e, vagy csak a társadalmilag elfogadható módon próbálnak válaszolni.
A második felmérésben 75 000 Facebook-felhasználótól gyűjtöttek adatokat. A kutatók észrevették, hogy azok, akik gyakrabban káromkodnak a közösségi médiában, többnyire rendelkeznek azokkal a kommunikációs mintákkal, amiket az előző kísérletekben az igazmondóknál vettek észre.
A kísérlet szerint azok, aki több csúnya szót ismernek, kevesebb eséllyel fognak hazudni. Lehet, hogy egy rossz modorú ismerősünk szóismétlés nélkül tud káromkodni 45 percig, de legalább ebből biztosan tudhatjuk, hogy nem kertel és nem köpönyegforgató.
index