Csak neked, és elvbarátaidnak a JAZZ-ről:

A bebop vagy bop csírájának megjelenése Coleman Hawkins Body and Soul című albumához köthető, amely komolyan inspirálta a Bird néven ismert Charlie Parkert. Parker, Dizzy Gillespie és Bud Powell karolták fel ezt a stílusirányzatot, és ezzel a dzsessz a tánczene fölé emelkedve egy virtuóz, (a fehér amerikaiak egy része és a nagyobb közönség számára) kevésbé érthető/elérhető zenévé vált, mely inkább maguknak a zenészeknek szólt. A kisebb zenekar, gyors tempók és a harmonizációkon alapuló improvizációk látványosan megkülönböztették a bopot a szvingtől. New York pezsgő klubjai szolgáltak műhelyül a korai bebop zenészeknek, ahol a kialakult klasszikus felállás trombita, szaxofon, zongora, bőgő és dob lett.

A korszak leghíresebb sztenderd számai általában Parker és Gillespie nevéhez fűződnek. A Now's the Time, a Billie's Bounce vagy a Yardbird Suite című Parker-dalok korábbi pop- és dzsessz-sztenderdek akkordmeneteire íródtak. Ebből is látható, hogy a bebop-érában a számokat inkább vertikálisan, a harmóniák felől közelítették meg, szemben a szving horizontális, dallam-központú megoldásaival. Fontos bebop-himnusz a (tévesen Parkernek tulajdonított) Donna Lee, a később legendássá váló trombitás, Miles Davis első rögzített szerzeménye. A bebopra jellemző skálákon és arpeggio-kon alapuló melódia a Back Home Again in Indiana című nóta harmóniáira épül, igaz, Davis jelentősen alterálta őket (azaz az akkordok kilencedik, tizenegyedik vagy tizenharmadik hangját fél hanggal lejjebb vagy feljebb módosította). Az ilyen megoldások következtében a zene harmóniavilága jelentősen kitágul.