:-)))

A MAGÁNYOS HÓEMBER

Eltelt december, s vele együtt a karácsonyi ünnepek mozgalmas időszaka is elcsendesedett. Az erdő fehér pihepaplanba takaródzott, és egész nap alig mozdult valami. A tisztásról azonban egyre-másra sóhajtozás hangjait vitte szét a téli szél.
- Olyan remek az idő, csak ne lennék mindig egyedül! - panaszkodott a hóember.
- Csirip! Hogy vagy? - röppent egy kis veréb a hóember tökfödőjéül szolgáló fazékra.
- Irgum és búrgurum! Mit gondolsz, hogy csak úgy a kalapomra állsz? Hogy fogok kinézni, ha félrebillented? - támadt rá morcosan a hóember.
Szegény apró madárka még mentegetőzni is elfelejtett, úgy megijedt. Gyorsan felröppent a legmagasabb fenyő csúcsára, s onnan pislogott vissza.
- Hiába, ez a hóemberek sorsa - kezdte megint a hóember -, magányosan éljük az életünket.
- Szervusz, hóember! - köszöntötte ekkor rókamama. - Mondd, kölcsön vehetném pár percre a seprűdet? Szeretném elsöpörni a vackom elől a havat, hogy a fiaim kijöhessenek játszani.
- Hogy gondolsz ilyet? - fortyant mérgesen a hóember. - Hogy néz ki egy hóember a seprűje nélkül? Mindenki kinevetne, a világ csúfja lennék!
Szegény rókamama nagyon megszeppent a rádörrenő hangtól, hátracsapott füllel oldalgott minél messzebb a hóembertől.
-Ó, hogy szeretném, ha nekem is lennének barátaim, akikkel lehetne beszélgetni! - hangzott a hóember újabb sóhaja. De a hangját elnyomta néhány nyuszi gyerek kacagása, akik futva közeledtek a tisztás felé, gyorsan hógolyókat készítettek, és vidám csatába fogtak.
- Azonnal hagyjátok abba! Még a végén kiveritek az orromat a helyéből! Micsoda csúfság lenne, ha a gyönyörű piros orrom nélkül kellene mutatkoznom! - ripakodott hangosan a kis nyuszikra a hóember.
- De ezt már nem hallgathatom tovább! - reccsent az öreg fenyő hangja. - Egyfolytában azon sopánkodsz, hogy magányos vagy, közben meg mindenkit elüldözöl magadtól! Nem tudtad, hogy aki barátokat szeretne, annak magának is barátságosnak, kedvesnek kell lennie? Még hogy a kis veréb elferdítené a kalapod? Ugyan már, hiszen olyan aprócska, hogy meg sem tudná mozdítani. Bezzeg, ha a rókagyerekek kijöhetnének, ha nem lettél volna olyan irigy, és kölcsönadod a seprűdet, bizonyára szívesen játszanának veled. A kis nyuszik meg nagyon vigyáztak volna az orrodra, ha szépen megkéred őket, és lehet, hogy még szívesen beszélgetnének is veled - sorolta egy szuszra a bölcs fenyő.
A hóember csak hallgatott, és nagyon elszégyellte magát. Oda fordult az egyik kis nyuszihoz, és megkérdezte:
- Elvinnéd a seprűmet rókamamának, hogy elseperhesse a vacka elől a havat?
A kis nyuszi szívesen segített. Hamarosan ott játszottak valamennyien együtt a tisztáson a hóemberrel. Mielőtt hazaindultak, készítettek maguk helyett egy kis rókát és egy kis nyuszit hóból, hogy a hóember többet ne legyen magányos.
- Köszönöm szépen! - hálálkodott a hóember. - Kedves barátaim, nagyon örülnék, ha holnap is eljönnétek hozzám!

:-)))