Ne röhögtess mán: Lovas hány nöt eröszakolt meg?
ez itt off, itt a topik rola
http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=24633895&t=9073784
- A sértett azonban R. Tibor kérésének nem tett eleget, holott R. Tibor most már tettlegesen is kezdeményezte a közösülést [sic!], közben elővette a hímvesszejét is. Miután a közösülés, amely a sértett ellenállása folytán nem történt meg, hosszabb időt vett igénybe, odaérkezett a víkendházhoz Lovas István, valamint K. János és a felnőtt korú R. Károly is. A becsukott víkendház ajtaján bekopogtak, ezt meghallván a sértett most már semmiképpen sem mutatott hajlandóságot R.-rel való közösülésre. R. Tibor is ideges lett, hogy a "csaj" nem akar, mármint közösülni. Várjanak még egy kicsit. Ezután mindannyian beléptek a víkendház szobájába, és ott R. felszólította a sértettet, hogy vele közösüljön, mert ellenkező esetben erőszakot fognak alkalmazni. R. Tibor fenyegetését a többiek helyeselték, és ennek fejbólintással és integetéssel adtak kifejezést. Ezt követően Lovas István és K. János a helyiséget elhagyták, és annak ajtaját bezárták, illetőleg lereteszelték. Ezt követően R. Tibor a sértettel erőszakoskodni kezdett, a sértett látván, hogy túlerővel szemben áll, közösült R. Tiborral. A közösülés után R. Tibor az ajtón kilépve felszólította társait, hogy jöhetnek. Ezután Lovas István II. rendű vádlott lépett be a szobába, a sértett tiltakozott, mire Lovas szóbelileg megfenyegette a sértettet, az[t] pedig olyan formában, hogyha nem hagyja magát, a többiek lefogják. (...) Amikor a fiatalkorú vádlottak a közösülést elvégezték, a többiek az ajtó előtt egy pár lépésre tartózkodtak azzal a szándékkal, hogy ha a sértett nem hajlandó közösülni velük, úgy valóra váltják fenyegetésüket. A későbbiek során a fiatalkorú vádlottak visszatértek és kérleléssel akadályozták a sértettet abban, hogy az esti vonattal visszatérjen a Fővárosba. Tették ezt pedig azért, hogy ne legyen alkalma a sértettnek azonnal ellenük feljelentést a helybeli rendőrségen tenni.
- M. Mária megerőszakolása 1962. április 25-én késő délután, kora este történt. Lovasnak és barátainak azonban még volt másfél előre kifizetett napjuk a bérelt víkendházban. De a pénzük elfogyott.
A február és április közötti időszakban R. Tibor, K. János és Lovas István közös anyagi helyzete hozzávetőlegesen megbecsülhető. Az Építésügyi Minisztérium Mélyépítési Tervező Vállalatánál mint figuránsok havi 1000-1000 forintot kerestek mindhárman (bár Lovas a többieknél rövidebb ideje - 1962 márciusától - dolgozott ott, korábban a Ganz Villamossági Vállalat alkalmazásában állt "ideiglenesen, fokozott felügyelet mellett", mivel a vállalat "megbízhatatlannak tartotta" őt, ő viszont a munkát "nehéznek találta"5). A pénzük többnyire hamar elfogyhatott. R. Tibor és K. János még február végén meglátogatták egy közös budapesti barátnőjüket, B. Juditot. R. Tibor pénzt és mikrobarázdás lemezeket kért kölcsön. "A lakásban való tartózkodás közben R. Tibor egy őrizetlen pillanatban a lakószoba egyik asztalán lévő 675 forint értékű aranykarkötőt - úgynevezett római karkötőt - ellopta."6 A kölcsönkapott 300 forint értékű lemezeket ugyanúgy eladta, mint a lopott karkötőt (400 forintért). Elegendő italra sem futotta a pénzükből. Április 23-án éjszaka például, még a balatoni kirándulás előtt, hárman együtt söröztek a Béka Klubban, majd miután eljöttek onnan, addig kóvályogtak a fővárosban, mígnem a Wesselényi utca és Akácfa utca sarkán, a Marcipán eszpresszó kirakatában megpillantottak egy üveg vermutot. Tanakodtak egy darabig, melyikük törje be az üveget, végül R. Tibor rúgta be, majd, mivel kicsire sikerült a rés, még egy téglát is hozzácsapott a kirakathoz. (Lovast alighanem árnyaltan jellemzi, hogy betörés felelősségvállalásáról zajló vita közben elsompolygott egy szomszédos utcába, ahol kivárta, hogy a csörömpölés után felhangzik-e a rendőrautó szirénahangja, majd visszatért meghúzni a vermutosüveget.) 1962. április 27-én, két nappal M. Mária megerőszakolása után, gyomorkorgásra ébredtek a fiúk Balatonalmádiban. Miután konstatálták, hogy megint pénzszűkében vannak - a Marcipán presszó kirakatából a vermuttal egy időben elemelt tangóharmonikázó porcelánszobrocskát a balatoni utazásig nem értékesítették -, de éhesek, "elhatározták, hogy [R. Lajos sértett] víkendház[a] mellett lévő (...) lakóházában keresnek élelmet. A verandán lévő asztal fiókjában egy kulcsot találtak, a kulcsot megpróbálták a házban lévő zárban. A kulcs valóban nyitotta a zárat. Bemenni azonban nem mertek, mert féltek a következményektől. Ekkor elhatározták, hogy sorsot húznak, éspedig abban a vonatkozásban, hogy ki menjen be a helyiségbe. A sorshúzás folytán R. Tibor fiatalkorúra esett az a szerepkör, hogy ő nem megy be a házba, csak kint figyel. Lovas István és K. János a kulcs segítségével bement a házba, keresni, kutatni kezdtek élelem után, az egyik fiókban Lovas István egy vaskazettát talált és az abban lévő egy darab arany karikagyűrűt, egy darab négyszögletes rubinköves aranygyűrűt, egy darab régi női aranyórát, két darab szemfogkoronát (arany) magához vett, ezen kívül magukhoz vették a ház padlásán talált egy doboz cigarettát és egy doboz gyufát. (...) A házból való lejövetel után a vádlottak elhatározták, hogy az ingóságokat eladják. (...)
on |