Lorne Malvo Creative Commons License 2017.01.08 0 0 27

Egyik ismerősöm az influenza vakcina beadása után hónapokig influenzás maradt. Egyik antibiotikum se hozott eredményt.

 

Az antibiotikum nem is hozhat, tekintve, hogy az influenza vírusfertőzés és nem bakteriális infekció. Ha antibiotikumot kapott, az vagy gyógyszerelési hiba, vagy nem influenzás volt.

 

Másik ismerősöm sokkal rosszabbul járt ahogy a H1N1 vagy milyen koholt elleni oltást beadták úgymond kötelezően ajánlottként  mivel egészségügyis. Ennek már jó pár éve, de azóta sem tud szabadulni a folyamatos arcüreg gyulladásoktól, holott előtte még csak náthás se volt soha. 

 

Jó, de van kapcsolat az állítólagos, évek óta húzódó arcüreggyulladás és az oltás között, vagy csak ráfogja/ráfogod? Mert ennek alapján, ha elüti az autó, azt is az oltásra lehet fogni, mert az oltás után történt. Az oltásellenesség egyik hazai prófétája szerint amúgy a közlekedési baleset is az oltás számlájára róható, ezt nem én találtam ki. :D

 

Eleve a higanyos hordozó anyag még ha oly csekély is, akkor sem tesz jót, de legalább olcsó :-)

 

A mikrobiológiai tartósítóról van szó, igaz? Azt egyrészt nem minden oltás tartalmazza, és szerves higanyvegyületről van szó, ami egyrészt igen csekély mennyiségben van benne, másrészt toxikológiai szempontból nem egyenlő az elemi higannyal. Nevezetesen a thiomersal-ról van szó, amely etil-higanyra bomlik biotranszformációja során, ez meg nem ugyanaz, mint a metil-higany, ami szintén szerves higanyvegyület.

 

 Ezen minden értelmes ember elgondolkodik, ha megnézi a nem létező eredményeket. Mert az eredmények nem azt mutatják, hogy az emberek meggyógyulnak, hanem egyre betegebbek és betegebbek lesznek. Amire aztán újabb és újabb gyógyszereket kell vásárolniuk. És gyógyszer biznisz dübörög.....

 

Hallótessék??? Pár fertőző betegség eltűnése, visszaszorítása nem eredmény? Az emberek egyre betegebbek lesznek? Arról van szó, hogy nem 40 évesen halnak meg, hanem 70 évesen és más betegségek viszik el őket, olyanok, amelyeket nem lehet védőoltással megelőzni.

Ami viszont tényleg dübörög, az a hiénaszerű alternatív "orvoslás". "Furcsa", hogy pont most, amikor egyébként a könyvtárak nyitva állnak, rendelkezésre áll az oktatás, és lehet tájékozódni is.

 

Még mondjuk olyan országokban ahol a lakosság elutasítja a gyógyszereket és inkább gyógynövények felé hajlanak, ott jóval kevesebb a beteg. Pl. Hollandia, ott nem sok gyógyszer fogy :-)

 

Túlértékelitek a gyógynövényeket, az orvoslás azért lépett túl rajtuk (persze, nem minden esetben), mert kevésbé kiszámíthatóak, és kevésbé hatékonyak, mint a félszintetikus, vagy szintetikus vegyületek. De egyébként a növényekben is kémiai anyagok vannak, nem "életerő". 

A gyógyszerfogyasztás nyugatról keletre haladva növekszik, mert egyre nehezebb hozzáférni a szakellátáshoz és a high-tech ezen a módon juttatható el nagyobb tömegek részére. 

 

De nézhetjük japánt is, ahová sokadik kísérletre sem engedték be gyógyszer ipart s mégis 90 év az átlagéletkor.  Ahogyan a hithű zsidóknál is :-)

Wtf, Japánban nincsenek gyógyszerek, gyógyszergyárak, oltások? Vannak, és pont részbe az ottani eü. irigylésre méltó fejlettsége miatt élnek sokáig. Bizony, még kötelező oltások is vannak!

 

 

A korszerű gyógyszerek és oltások mellett meg csak tengődik a magyar a túlzsúfolt várótermekben.

Képzeld el, mi lenne ezek nélkül! Ne akard tudni! :D

Viszont ez a kérdés már nagyon komplex, és benne van a népszellem, a várólistázás, alulfinanszírozottság, és az egészségtudat alacsony volta, a sok stressz, rossz minőségű ételek, mentális instabilitás, stb.

 

 

Előzmény: forgione1 (13)