erdepeti Creative Commons License 2017.01.08 0 0 792

Köszönöm a választ!

 

Erről a színszűrős dologról még nem is hallottam. Tehát lényegében ez egy feláras fehér led. :( Viszont ezzel meg is válaszoltad a következő, még körvonalazodó kérdésemet. Nevezetesen, hogy mi a különbség azok között a full spektrumos ledek között, amelyek vörös és kék ledekből vannak összeállítva és a között, amiről azt mondtad, hogy csak színszűrős. Esetleg ilyen több féle színből összeállított ledekről van valami tapasztalatod? Megérik ezek? Vagyis a szükséges fénytartományokban (420-480, 620-680) nagyobb a kibocsátásuk, mint a fehéreknek.

 

Ami a hűtésre vonatkozik újonnan, esetenként garanciával, házhozszállítással, 8-10 cm ventivel egy rézmagos hűtés cirka kétezer vagy kicsit kevesebb. Konkrétan ezek: 1, 2, 3. Ezek szerint ez is bőven megfelelő, sőt talán túl nagy is. A helyi pc bontóban 700-1200 ft az alu bordás ventis hűtés, ami szintén 8 cm-es, de akkor az is elég lesz.

 

A vezérlés tekintetében félre érthető voltam. Azt olvastam, hogy 36v és 3A kell ennek, ezért csakis ilyenben gondolkodtam. Konkrétan például ezt is számításba vettem. A kérdés inkább arra vonatkozott, hogy ezek a 100 wattosak elégségesek-e, mert az egyik hozzászoló a termék adatlapján jelezte, hogy ez csak 87w. A kérdés az, hogy az ebay-en 3000 és 9000 közötti áron kapható termékek között mi alapján válasszak. A leírás szerint mind ugyanazt tudja, legfeljebb az egyik ip védettsége magasabb. De nem tudom, hogy ez kellene-e, hogy indokoljon ekkor különbséget az árban. Inkább az a sejtésem, hogy sok más termékhez hasonlóan, csak a leírásban tudják ezeket az értékeket és a valóságban nem.

Előzmény: CoBLED (787)