Törölt nick Creative Commons License 2017.01.02 -5 0 2567

Washington Post: Idén meg kell védeni a demokráciát

A Washington Post kommentárja úgy látja, hogy az idén meg kell védeni a demokráciát, a kormányzás köztársasági normáival és a szabad társadalmak nyíltságával együtt.

Minden más másodlagos ahhoz képest, hogy meg kell akadályozni a demokratikus értékek visszaszorítását, a hatalom ellenőrzésére szolgáló intézmények meggyengítését, mind az Egyesült Államokban, mind szerte a világon. A magyar, a lengyel és a török kormány tekintélyelvű fellépése, az európai szélsőjobbos pártok megerősödése, valamint a hagyományos középpártok hanyatlása önmagában is aggasztó, és ezt csak tetézi Trump győzelme. A leendő elnök autokrata vonásokat mutat. Ugyancsak riasztó, hogy több tanácsadója szoros kapcsolatban áll Európában szélsőséges mozgalmakkal, amelyek a múlt század 30-as éveinek témáit hozzák vissza. Putyin, akiről a leendő amerikai elnök egyfolytában lelkesen nyilatkozik, ugyancsak támogatja ezeket az erőket. Elképzelhető, hogy az új amerikai vezetés összeáll az orosz államfővel a háború utáni demokratikus rendszer védelmezője, Merkel ellen? Hogy Amerika nagy maradjon, az azt jelenti, hogy meg kell óvni azokat az intézményeket, amelyek lehetségessé tették ezt a nagyságot.

Az elemzés sürgeti, hogy az Egyesült Államok csatlakozzon Európához és így akadályozza meg az agresszív orosz beavatkozást, amelynek célja, hogy aláássa és szétverje a nyugati demokráciát. Ehhez az első lépés, hogy az Egyesült Államok elismerje az orosz fellépés igazi mértékét és hatókörét. A Baltikum, és főleg Észtország pontosan mutatja, hogy mi mindenre képes Moszkva. A magyaroknál, örményeknél, grúzoknál és a moldávoknál a Kreml támogatását élvező kormányok vannak hatalmon. Hogy Obama kiutasított 35, diplomata státuszban lévő orosz hírszerzőt, az édeskevés ahhoz képest, amit az orosz titkosszolgálat művel a világban. Erről egy amerikai republikánus szenátor úgy nyilatkozott Litvániában, hogy Oroszország a demokrácia gerincét akarja eltörni az egész Földön. A megtorlás gazdasági bajokkal járhat, de a szabadságért megéri szenvedni. Meg kell értetni a Kremllel, hogy ami sok, az sok. A kérdés csak az, hogy hajlandó-e Trump érteni a szóból. Ráadásul a következő elnök és első számú tanácsadói szélsőséges európai pártok vezetőivel találkoznak, ellenben kerülik a nagy európai országok kormányait. Elképzelhető, hogy a következő adminisztráció meg akar békíteni egy agresszív diktátort, és feladja az olyan ügyeket, mint az emberi jogok, a demokrácia, a jogállam és a sajtószabadság támogatása. Ez szörnyű alku volna – olvasható a lapban.

(Klubrádió/Szelestey Lajos)