az isteni Higgs bozon
2017.01.01
|
|
0 0
2551
|
Barack Hussein Obama szenteste írta alá nagy suttyomban a 2017-es Nemzetvédelmi Törvénynek elkeresztelt, a Pentagon 611 milliárd dolláros költségvetéséről rendelkező törvényt, a benne elrejtett rendelkezésekkel egyetemben.
Mely rendelkezések harcot hirdetnek az orosz és kínai propaganda ellen. Létrehozva, a megfelelő pénzek kiutalásával, egy „Globális Beavatkozási Központot”, amely feladata nem csak a Moszkva és Peking „propagandája” elleni harc a Washington szerint nem megfelelő híreket közlő média ellen. A törvény külön említi Kelet-Európát mint az ilyen információs háború veszélyeztetett hadszínterét.
A harcot a törvény szerint az amerikai külügyminisztérium irányítja, de abban közreműködik a Pentagon, az USAID (USA Segély), a Szabad Európa/Szabadság Rádiót, az Amerika Hangját vagy a Kubába sugárzó, José Martiról elnevezett rádiót és tévét irányító Műsorszórók Tanácsa, valamint az amerikai hírszerzés és más ügynökségek.
Ezeknek kell tehát küzdelmet folytatniuk a propagandával és álhírekkel szemben. Miközben lehetővé teszi azt is, hogy a Globális Beavatkozási Központ bármely, nem az általa elvártak szerint működő médiumra lecsapjon.
Egyébként e törvény, éppen úgy, mint az akár e törvény testvérének is nevezhető, az Európai Parlamentben nemrégiben elfogadott határozat, az ellenséges orosz–kínai propagandával egy szintre helyezte az Iszlám Állam és egyéb terrorszervezetek propagandáját, valamint az ellenük való harc szükségességét.
Miközben – mint e törvény szintén előírja – az amerikai kormánynak gondoskodnia kell ellenmédia létrehozásáról, illetve pénzeléséről térségünkben is. Ami nyilván örömhír a Gyurcsány-időkben a titkosszolgálatnak oly jeles megrendeléseket végrehajtott Political Capitalnek és hazai társainak, hacsak Donald Trump e katasztrofális, destruktív törvényt nem hatástalanítja.
A félelmetes tényt – „amiben a legnagyobb hír az, amit a törvény rendelkezéseibe messze mélyen elrejtettek”, írja a független amerikai Zero Hedge hírportál – az amerikai fősodratú média és nyomában az egész nyugati világ fősodratú médiája totálisan elhallgatta.
http://magyarhirlap.hu/cikk/75567/Amerikai_mediaallamositas |
Előzmény: Törölt nick (2549)
|
|