Maci, én nem érvelek, csak felhozom azokat amikkel találkoztam.
Egyfelől van a sz@rkavarás a "nagyondemokratáknál", akik ugye Trupot vádolták, hogy majd jól nem fogadja el a választási eredményeket, aztán láss csudát, mégis ők hőbörögnek.
Igaz ők az oroszokat (SIC) vádolják beavatkozással, ami ugye még sokkal súlyosabb kérdéseket vet fel, mint a legális jogosítvánnyal szavazás. Ezt ugyan hogyan ellenőrzik a szavazatok újraszámolásával?
Másfelől megy az elektori rendszer bírálata, felülvizsgálatának igénye, ami ugye megint az elégedetlenségükről szól, és mivel mindkét jelölt ennek szabályai szerint kapta a szavazatokat, eleve necces, mert legfeljebb a következő ciklusban lehetne felülvizsgálni.
Amúgy maguk az érintettek is elismerik, hogy az eredményen semmit nem változtat, legfeljebb az elektorok elbizonytalanítását szolgálja.
Szóval értelme semmi, de láthatóan sodorják az országot apolgárháborús helyzet felé.