medve talp Creative Commons License 2016.11.22 0 0 1616

Olyan csodás!

 

De legalább tudjuk nem csak a fideszesek lógják el a nemzeti kötelezettségeket (es csak pofáznak róla)... érthető miért szeretik annyira Donaldot! ;-)

 

 

  • Trump nagyapját kiutasították Németországból
  • MTI, 2016. november 21., hétfő 

  • A sorkatonaság elől menekülve vette fel az amerikai állampolgárságot Friedrich Trump, de visszaköltözött Németországba. 1905-ben emiatt kitiltották az országból egy levéltári forrás szerint – szemlézi az MTI a Bild német lap.
  • A Rajna-vidék-Pflaz tartományi Speyer levéltárában találták meg azt az 1905. február 27-i keltezésű dokumentumot, mely szerint a dürkheimi járási közigazgatási hivatal kezdeményezte a megválasztott amerikai elnök nagyapjának, Friedrich Trump kiutasítását. -A levél címzettje Kallstadt település polgármesteri hivatala volt, eszerint 1905. május 1-ig kellett elhagynia aBajor Királyság területét. Az öreg Trumpot azért tiltották ki, mert a sorkatonai szolgálat letöltése előtt vándorolt ki 1885-ben Amerikába, és nem jelentkezett ki szabályosan lakóhelyéről – mondta a Bildnek Roland Paul, a pfalzi történeti és néprajzi intézet nyugalmazott igazgatója.
  • Az 1869-ben Kallstadtban született Friedrich Trump igazi regényes figura volt: aranyásónak ment ki Amerikába, majd felépített egy vendéglőket üzemeltető vállalkozást (a rossz nyelvek szerint egy bordélyháza is volt). Gazdag emberként tért vissza szülőföldjére, és 1901-ben beleszeretett a 11 évvel fiatalabb Elisabeth-be, akit egy évvel később feleségül vett és elvitt magával az USA-ba. Azonban az ifjú feleség hazavágyott, vissza is költözött Kallstadtba, Friedrich Trump pedig követte és újra fel akarta venni a német állampolgárságot. Ez volt a hiba: a hatóságok súlyos vétségként kezelték, hogy ellógta a hároméves katonai szolgálatot. Nemcsak elutasították az állampolgári kérvényét, de ki is tiltották az országból. Friedrich Trump minden követ megmozgatott, hogy tartózkodási engedélyre tegyen szert, ügyéről még Lipót bajor királyi hercegnek is írt alázatos levelet, „szeretett, nagyra becsült, bölcs és igazságos" uralkodónak nevezve a címzettet, de ő is elutasította kérését.
  • Friedrich Trump végül 1905. július 1-jén hagyta el az országot – két hónappal a végső határidő után. A Hapag hajózási társaság Pennsylvania nevű óceánjáró gőzhajójának fedélzetén a hamburgi kikötőből indult el New York felé. Vele volt terhes felesége.
  • Három hónap múlva New York Queens nevű városrészében megszületett Fred Trump, a megválasztott amerikai elnök édesapja – áll a Bild cikkében.