barkasarja Creative Commons License 2016.11.07 0 0 433

Az aljadék, sunyi, román terrorállam, amely a demokrácia álarca mögé bújva, a diktatúrákra jellemző eszközökkel (önkényeskedés, erőszak, megfélemlítés, hazudozás, rágalmazás, stb.) teljesen jogtalanul foszt meg embereket a szabadságuktól, most - legalábbis úgy látszik - szép lassan kezd visszatáncolni. Miután eddig semmi bizonyítékot nem tudott összekaparni, ami megalapozná a vádat (rágalmakat), és miután már lelkileg és testileg is tönkretette az egyik székely "terroristát", a szenvedésüknek ugyan még sajnos nincs vége, de megszüntették a háziőrízetüket.

 

Szégyen és gyalázat az EU-ra nézve, hogy egy ilyen nyomorult  féreg terrorállamot megtűr a tagjai között!

 

"Megszüntették Beke István és Szőcs Zoltán házi őrízetét

2016.11.07.

 

Fordulat következett be a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyi fiatalok, Beke István Attila és Szőcs Zoltán perének pénteki bukaresti tárgyalásán: a bírói testület úgy döntött, a házi őrizetet hatósági felügyeletre enyhítik. A döntés nem végleges, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság ügyészeinek negyvennyolc óra áll a rendelkezésükre óvást emelni – emiatt a két vármegyés egyelőre továbbra sem hagyhatja el lakhelyét.

A tárgyalás első felében tanúként kihallgatták Makó Attilát, aki megvásárolta Beke István Attilától a petárdák egy részét, illetve Marian Bîznut, a temesvári petárdás cég tulajdonosát, aki elismerte, hogy régebbi rendelést teljesített, és Beke István Attilát a tartozás rendezése miatt kereste meg. Bîznu azt is elmondta, hogy kis mennyiségű petárdáról van szó, nem veszélyes anyagokról, hangsúlyozva: az Fp 3-as típusú petárdák csak hangban erősek, de nem veszélyesek.

A vád koronatanúja, a védett identitású József Sándor nem jelent meg a tárgyaláson, a vádhatóság szerint nincs az országban. Számára és Szőcs Csongor számára – aki szintén nem tartózkodik az országban – új időpontot jelölnek majd ki.
Utolsó két pontban tárgyalták Beke István Attila kérését, amelyben a kovásznai szívkórházban elvégzendő felülvizsgálatra való jóváhagyást és a házi őrizet felülvizsgálatát kérte.

A nem jogerős ítélet értelmében Beke Istvánnak és Szőcs Zoltánnak rendszeresen meg kell jelenniük a hatóságok előtt, azaz a kézdivásárhelyi rendőrségen, továbbá hatósági engedély nélkül nem hagyhatják el az ország területét. Ugyanakkor nem szabad kapcsolatba lépniük egymással, de a tanúként kihallgatott Bandi Szabolccsal, Hodor Istvánnal és Marian Bîznuval sem. Az ítélőtábla mindkettejüknek megtiltotta, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vagy a Szent László Serege Egyesület bármely rendezvényén részt vegyenek, illetve fegyvert viseljenek. Habár Bukarestben a házi őrizet visszavonásáról már a délutáni órákban döntöttek, ezt Beke Istvánékkal csak hajnali két óra után közölték. A következő tárgyalást december 5-re tűzték ki."

Iochom István
Háromszék

 

http://erdely.ma/kozeletunk.php?id=205084&cim=megszuntettek_beke_istvan_es_szocs_zoltan_hazi_orizetet

 

 

Előzmény: barkasarja (432)