Suba Jóska
2016.10.24
|
|
0 0
7213
|
A nyomozó hatóság továbbra sem közöl részleteket a férfi elfogásáról és a házkutatás eredményeiről, ám az előzetes letartóztatás indoklása beszédes. A Budai Központi Kerületi Bíróság szerint a "P. László" elleni megalapozott gyanút a szemlékről, valamint házkutatásokról, lefoglalásokról készült jegyzőkönyvek, a szakértői szakvélemények, az előzetes megállapításaikat tartalmazó okiratok, egyéb rendőri jelentések, a beszerzett kamerafelvételek, a gyanúsított telefonjának adattartalma, illetve a híváslista-elemzések, továbbá tanúvallomások támasztják alá. Egy, a nyomozásra rálátó szakember szerint Papp László ellen sokkal több bizonyíték áll a hatóság rendelkezésére, mint azt a közvélemény gondolhatná. A Központi Nyomozó Főügyészség, és a munka dandárját végző NNI adatai szerint a tettes többször is felmérte a terepet, a rendőrjárőr mozgását, így a térfigyelő kamerák felvételei közül elsőként a merénylet helyszínét látó, illetve a tetthely fél kilométeres körzetében működő eszközök felvételeit ellenőrizték két hétre visszamenőleg. Száznál is több visszatérő személyt találtak, köztük a merénylet előtt néhány nappal feltűnt a horgászkalapos későbbi robbantó is. Egy másik elemzőcsoport a mobiltelefonok mozgását, illetve használatát elemezte, és az adathalmazt összevetve azonosíthatták a készüléket használó férfit. A gyanúsított az ügyészek szerint újabb robbantásra készülhetett. Lapértesülések szerint még kész pokolgépet is találtak a rendőrök Karmacson, az apai ház pincéjében. A Magyar Idők azonban úgy tudja, hogy a nyomozók kész robbanóeszközt nem, „csak” több pokolgép elkészítéséhez elegendő összetevőket, robbanószer alapanyagait, szögeket és az indításhoz szükséges elektromos eszközöket foglaltak le.
Féleszű vidékikém, ezek elegek a letartóztatáshoz? |
Előzmény: Az ápoló (7202)
|
|