Talán kicsit furcsán hangzik, amit leírok, de halottak napja előtt vagyunk, ezért talán indokolható. Egy nyugdíjasklub tagja vagyok, és egy elhunyt társunk emlékére mentünk el a Szent Gellért kápolnába, ahol nagyszámú urnasír van, de szórásos temetést is rendeznek. Maga az épület modern, néhány jó szoborral, szentek domborműveivel díszített a belseje, márvány és vörösréz dominál benne, de nagyon ízlésesen, csöppet sem hivalkodóan. Ami meghatott: láttam olyan feliratot, amiben olyan embereknek állítottak ilyen módon emléket, akik eltűntek a háború idején, vagy az ostrom alatt. Volt olyan márványlap is, amiben a halál dátuma 1914 volt, úgy látszik, őt sem felejtették el.

Tanúi voltunk egy olyan temetési szertartásnak, amikor két nőt helyeztek örök nyugalomra, de csak egy idősebb úr, no meg a pap és az egyházfi volt ott. No meg mi tizenketten. Összebeszélés nélkül jutottunk arra a következtetésre, hogy legalább mi ott legyünk. Nagyon elgondolkodtam! Hogy lehet, hogy a két elhunytnak nem voltak rokonai, barátai, szomszédai, ismerősei? Elvégre a szertartás ott nem olcsó, valakinek fizetnie kellett. Hogy lehet, hogy csak egy ember volt ott?

Megnéztem Mindszenthy szobrát is, a szobor jó, de magamban azt mondtam, hogy ennek az embernek nem szívesen gyónnék! Biztos, hogy nem a méltósága jeleként hordja a pásztorbotot.