robohw Creative Commons License 2016.10.04 -1 0 4229

Budapest – Akár 100-200 méterről is működött volna a távirányító, amelyet a Teréz körúti robbantáshoz használtak. A készülékből pedig csak pár százat adtak el, azonban a zsaruk még így sincsenek előrébb az ügyben.

– Alig 100-200 vásárló szerepel azon a rendőrséghez került, távirányító eszközök vásárlóit tartalmazó listán, amely alapján a Teréz körúti robbantás elkövetőjét próbálják kézre keríteni. Ennyien rendeltek ugyanis abból a kínai gyártmányú, nagyjából 5000 forintba kerülő távirányítóból, amivel a feltételezések szerint a tettes is végrehajtotta a robbantást.