puzdra Creative Commons License 2016.09.30 -1 0 3149

Medve koma,

szöveged mint a fehér könyvvé 1957-ből. Azt tudom még mondani a nemzeti szocializmus semmivel nem hányingerkeltőbb, mint a szovjet gyarmatállamokban 45 éven át megvalósult internáci (azaz nemzetközi szocializmus). Sőt a nemzeti szocializmus csak Németországban dúlt és mindössze 12 évig!

 

Németország ragyogó lakmuszpapír. csak azt kell néznünk, hogy az NSZK és NDK, melyek azonos pozícióból indultak, melyik hol végezte!

 

 

"...Az összes szocialista karámba, ha úgy jobban tetszik ütközőzónába terelt országok közül Magyarország népe viseltetett a legnagyobb ellenszenvvel a bolsevista tanokkal szemben. Nyilván egyedül neki volt közvetlen és eleven tapasztalata 1919 rövid, de annál véresebb uralmuk idejéből. Nem csoda, hogy 1956-ban olyan könnyűszerrel tudták a nemzet forradalmát kiprovokálni.

-

Erre a forradalomra a Szovjetuniónak és bolsevista helytartóinak az 1955-ös osztrák államszerződés megkötését követően lett elengedhetetlen szüksége. E nélkül ugyanis a békeszerződés értelmében megszálló haderejét ki kellett volna vonnia, s az ország akkori hangulata a bolsevizmust és mindenfajta szovjet gyámkodást mindörökre száműzte volna a magyar politikai életből.

-


Az 1945-1960. közötti 15 évet a kelet-európai gyarmati rendszer kiépítésének időszakaként jellemezhetjük. Kon-szolidálására csak a magyar szabadságharc vérbefojtását követően kerülhetett sor. Magyarország kegyetlen meg-büntetése nemcsak a magyar nemzetet félemlítette meg, hanem a többi bolsevista vazallust is. Bármilyen furcsa a magyar forradalom leverése, megkönnyítette a népek félelmének felkeltésével a szocialista gyarmatok kizsákmá-nyolhatóságát, politikai elnyomását...."

 

HT. A rendszerváltás igaz története

 

http://docplayer.hu/1148689-A-rendszervaltas-igaz-tortenete.html

Előzmény: medve talp (3141)