Törölt nick Creative Commons License 2016.08.22 0 1 1979

"Persze hogy propaganda fotó. Egy kib@szott propaganda háborúból. Na de nézd meg hogy jött létre a fotó:"

 

No, nézd csak mit találtam. Másban is felmerült a sanda gyanú:

 

http://bekialtas.blog.hu/2016/08/19/omran_daknis_visszakerdez

 

"De már az este is feltolult bennem a kérdés: egy sebesült gyereket miért ültetnek a fotósok és a kamerák elé, ahelyett, hogy kezelnék. De a mentőautó ténye miatt világos, hogy azonnal kezelni kellett és lehetett volna a gyereket, nem pedig a kamerák prédájaként magára hagyni. Ráadásul hogy van az, hogy azonnal tudták a nevét és az életkorát is, bár épp csak kihúzták a romok alól? Mindez bennem felveti azt a kérdést, hogy nem eleve eltervezett propagandaakcióról volt-e szó. Szerencsére, ha hinni lehet a mai oroszországi forrásoknak, a kisfiú sérülései könnyűek voltak, s ma már el is engedték a kórházból. Az pedig végképp elképesztő, ha igaz, hogy az esti oroszországi állami tévéhíradó szerint a kisfiút fényképezők egyikében azt a fotóst azonosították, aki korábban az Iszlám Állam-szervezet egyik kivégzésén egy gyerek lefejezését fényképezte.Persze tudom, hogy a mai világban minden lehetséges, és annak ellenkezője is"

 

"Vajon, akik ebben a pillanatban sajnálkoznak és vádaskodnak, de részesei a véres lázadások, puccsok, háborúk kirobbantásának szerte a világban, tényleg csak most szembesülnek azzal, hogy ténykedésük nyomán ilyen és még ilyenebb volt és lesz a gyerekek sorsa Hirosimától Palesztinán, Koreán, Vietnamon, Chilén, Libanonon, Grenadán, Afganisztánon, Kuvaiton, Irakon, Kurdisztánon, Jugoszlávián, Örményországon és a többi kaukázusi államon, vagy államocskán, Líbián, Tunézián, Ukrajnán, Jemenen át a szíriai Aleppóig?"

 

Csak én nem tudtam ilyen szépen megfogalmazni.

Előzmény: ax15 (1881)