Köszönöm, hogy lépni fogtok, hogy átgondoljátok a dolgot.

Van igazság abban, amit mondasz, bár azt azért elmondanám, hogy egy súlyos diagnózis vagy annak eshetősége merőben megváltoztatja az ember gondolkodásmódját, még azét is, aki amúgy józan gondolkodásmódú és ítélőképességű.

Egy évvel ezelőtt azt mondta több orvos, hogy nagy valószínűséggel sclerosis multiplexem van, de gyanús lettem más autoimmun betegségekre is. Én ezt senkinek nem kívánom. Akinek ilyesmit mondanak, az bármit elhisz, ha azt mondták volna, hogy egyek lócitromot, vagy hogy álljak fejen mindennap 3 órát, akkor azt is megteszem. Bármit megadtam volna, hogy ez ne legyen igaz. Az eredményekre heteket vártam, a gyomrom liftezett, amikor megcsörrent a telefonom, mert folyamatosan az orvos hívását vártam.

Egy ilyen instabil helyzetben az ember szeretne mindent megtudni, amit csak lehet, és persze sorstársakra találni. Ha az ember nagyon ki van akadva, és valaki valamilyen más diagnózist csillogtat (és ez tök mindegy, hogy kicsoda), akkor nagyon durván elkezdenek ám járni a fogaskerekek, és a "mi van, ha igaza van" érzése, és ez nem hagyja békén, amíg a végére nem jár. Ezt nem biztos, hogy meg tudom értetni egy olyan emberrel, aki nem volt még ilyen helyzetben, és kívánom, hogy ne is legyen. A lényeg az, hogy bárhol, bármilyen kis remény az remény, hogy talán az orvosok tévednek, hogy talán nem az a baj, hogy talán nem akkora a baj. 

Teljesen mindegy ki piszkálja fel az embert, a javasasszony a buszmegállóban, egy fórumozó vagy a szomszéd, ezek a gondolatok tovább kísértik, reményt adnak az embernek, ez pedig veszélyes dolog. 

(Egyébként a Lyme teszt és a vizsgálat, amire az emberek buzdítva vannak, azok magánrendelések, több tízezer forintért, szóval nem igaz, hogy egy fórumozónak nem bánja a pénze, ha hallgat a tanácsokra. Egy klinika és egy szakértő van folyamatosan megnevezve. És az ember miért ne olyan helyre menne, amit "mindenki" ajánl, mert annyira jó?)