medve talp Creative Commons License 2016.07.27 -2 0 1170

Most még jobban érzem, milyen óriási dolog, hogy az Orbán kormány ezt a veszélyt távol tudja tartani tőlünk!

 

Aha. latjuk

 

 

 

 

Miért állt ki Orbán a szaúdi milliárdos mellett?

 

Nem a szolgálatok hibáztak azzal, hogy a magyar miniszterelnök egy ekkora kockázatot magában hordozó szaúdi befektető védelmére kelt a parlamentben – mondta egy nemzetbiztonsági forrás az atv.hu-nak, aki szerint Orbán „alulinformált” volt, ami azért megengedhetetlen, mert sokat árthat hazánk nemzetközi reputációjának, ha egy terrorgyanús személlyel üzletelünk.

 

 Ami eddig napvilágra került az arab üzletemberről, az annyi, hogy Amerika második legnagyobb szaúdi befektetője volt a 80-as években, majd amikor becsődölt a portfoliójához tartozó Bank of Credit and Commerce International, pénzmosás és fegyverkereskedelem finanszírozása miatt került fel az FBI körözési listájára. Az ezredfordulón egy francia parlamenti dokumentum szintén összefüggésbe hozza bizonyos terrorpénzekkel, 2008-ban pedig még a világ tíz legkeresettebb fehérgalléros bűnözője között emlegette a Forbes Magazin.

 

Lázár: tényleg a Keletinél toborzott merénylőket a párizsi terror szervezője

Vissza akarja szerezni a kormány a túszul ejtett sámándobot. Orbán nem engedi el Farkas Flórián kezét. Kormányinfó. Tovább »

forrás: Index.hu

Budapest a norvég gyilkos kedvenc városa

Anders Behring Breivik szerint a magyar nők dögösek, Hunyadi János pedig a nyugati civilizáció megmentője. A Jobbik viszont nem foglalkozik eleget az iszlám térhódításával. Tovább »

forrás: Index.hu

Előzmény: Regina Cuore (1168)