Wass Albert: Jegenyék

 

Állunk egymástól messze-távol,

és minden álmunk messzeség.

Vagyunk bús, árva óriások,

rekettye-raj közt büszke Mások:

idegenek és jegenyék.

 

Valahogy úgy találunk egymáshoz,

ahogy élünk, ahogy vagyunk,

s ahogy majd meghalunk.

 

Ha néha fáj az árvaságunk,

és a szívünk már nagyon éget,

meglátogatjuk bús, magányos

testvéreinket: jegenyéket.

 

Megkérdezzük: hogyan aludtak?

Megkérdezzük: még meddig állnak?

és elmondjuk, hogy milyen bölcsek,

mert mindent messziről imádnak.

 

Olyankor halkan elcsitul a vágyunk

és szertefoszlik minden messzeség,

s a szellő ajkán elbeszélgetünk,

mi ketten, akik így magunkban állunk,

és ők, a jegenyék.