Alexandriai Szent Kelemen (Kr. u. 150 körül – Kr. u. 215/220 körül)

 .

 

.

Nem tudjuk mikor és hol született, de azt tudjuk, hogy mielőtt végképp kikötött volna Alexandriában sokat utazott Itáliában, Görögországban, Szíriában, Palesztinában. Miután Alexandriában letelepedett kapcsolatba lépett a város egyik leghíresebb tanárával a gnosztikus keresztény hitre megtért Pantainosszal, aki Indiában is megfordult, és így tisztában volt a Buddhista és Brahman tanokkal.. Valamelyik meghaló-feltámadó isten kultuszát szinte minden utcasarkon meg lehetett találni; Ozirisz, Szerapisz, Mithrasz templomai, szentélyei jól megfértek a Valentin gnosztikus keresztény imaházaival. Kelemen idejében, Valentinus gnosztikus tanai különösen széleskörű népszerűséget mondhattak magukénak Alexandriában.

 .

 

Az a tény, hogy hat generációval Jézus állítólagos halála után még mindig nincs egységesen elfogadott történelmi Jézus üdvrendjét hirdető tanítás, bizony nagyon zavarta a későbbi korok ‘valódi’ ortodox atyáit. Ugyancsak sok fáradtságukba tellett a sok később élt történelemhamisító egyháztudósnak – Euszébiosszal az élen –, amíg átköltögették, áthamisították az antik alexandriai misztikus keresztények munkáit, hogy azokból ortodox-keresztény művek legyenek.

 

 .

Az alexandriai könyvtár gazdag gyűjteményének köszönhetően, Kelemen az ókor vallásirodalmának tömkelegét jól ismerte, ám leírásait nem tartotta megtörtént eseményeknek. Philónhoz hasonlóan úgy tartotta, hogy mindenféle szentírás történéseinek, mondatainak,szavainak van megfejtésre váró allegorikus jelentése. Philon szellemi követőjeként akként gondolta, hogy a tanítás lényegét a 'szentírásokban' az igazság rejtélyekben, szimbólumokban, allegóriákban és más szóképekben találhatjuk meg. De csak az képes meglelni az elrejtett értelmet, aki mélyebb tudással, gnózissal bír. A gnózis nélkül csupán a külső burkát látják a misztériumnak, a felületes, felszínes elbeszéléseket, történéseket.

 .

 

Kelemen legnagyobb műve a Sztrómata [szőnyegek] nyolc könyvet foglal magában. Maga a Sztrómata szó valójában egy sajátos késő ókori irodalmi műfajt jelöl, melynek sajátosságai többek között, hogy az elkezdett témát váratlanul abbahagyja, majd máshol újra elkezdi, de már más szempontból fejtegetve a felvetett kérdést. Laza, színes írás, melynek nincs egységes vázlata, megírásával ötleteket, gondolatokat ajánlott megfontolásra az olvasóinak. Misztika, misztérium lengi át írásait, sokszor fogalmaz homályosan, burkoltan, vagy máskor költői visszaemlékezések formájában tárja elénk erkölcsi és teológiai nézeteit. Fő művét olvasva talán a legszembetűnőbb, hogy Orpheusz nevét többször említi, mint Jézusét, mely élesen bizonyítja a II. évszázadi Orpheusz kultusz töretlen népszerűségét az alexandriai keresztény gondolkodásban.

 . 

Kelemen úgy vallotta, hogy az igazi keresztények azok a gnosztikus-keresztények, akik képesek behatolni a szentírások allegorikus értelmébe és megértik a szavak önkényessége mögött búvó rejtélyt. Elfogadja azon pogány-gnosztikus szemléletet, miszerint Isten a teremtésével minden emberbe beleplántálta az igazság és tudás magvait. A teljes igazság megértéséhez ezeket az eszmei magvakat a ‘gnózis’ segítségével képes kicsíráztatni a beavatott, és ez a megértés különbözteti meg a közönséges hívőtől, aki csak felületesen, csak a betű szerinti elmondásban érti meg az igazságot.

 .

 

Alexandriai Kelemen kiválóan ismerte az ókori filozófusokat, misztikusokat, az Ószövetséget, valamint a Jézus Misztérium több száz könyvre tehető vallásirodalmát. Műveiben 360 pogány szerzőt idéz, nem is számítva a keresztény írókat, apokrif írásokat. Nem tudott és nem is akart különbséget tenni kései és korábbi keresztény vallásirományok és ősi bölcseletek között, mindent felhasznált saját igaza alátámasztására.

 

 .

 

Mint írja: „Vedd a görögök könyveit kezedbe és vizsgáld meg Szibillát. Milyen tisztán beszél Istenről és az eljövendő dolgokról; és akkor nézd meg Hüsztaszpészt, és abban láthatod, hogy az Isten Fia sokkal tisztábban és érthetőbben van abban a számunkra leírva.” (Strom. I.-6)

 

 .

„A filozófusok közül Platón mondta ki a legtöbb igazságot Istenről.” – vallotta Kelemen, és ezért visszaakarta állítani jogaiban az ősi platóni ethoszt, mert azt nélkülözhetetlennek látta a tanításban. A test tisztán tartása, ápolása fontosságának kihangsúlyozásában is Platónt idézi: „A lélek harmóniája érdekében ápolni kell a testet, minek tisztaságával életünk egészséges útját járva ismerjük meg a gnózist.” (Strom. 4-VI.) .Természetes volt nála, hogy a görög filozófiát az isteni gondviselés művének tartotta, és elhelyezte az üdvtörténet keretében.

 

 .

Írásaiban Krisztust igazi, új Orpheusznak vallja, aki énekével tényleg képes felhozni az alvilágból a holtakat, azaz örök életet biztosítani számukra. Orpheusz alakja, szerepe elvont formában keveredik Jézussal, habár a kettő nem ugyanaz, de mégis egyik tanítása sokszor kiegészíti a másikét. Kelemennek tulajdonított egyik írásban, - valójában levél – Márkról érdekes dolgokat mond. Úgy írja, Márk nem csak abból a mindenki által ismert Evangéliumból tanított, hanem három különbözőből aszerint, hogy a követők milyen lelki, szellemi szinten állottak. Elmondása szerint, Márk írt egy másik un.‘ Titkos Evangéliumot’ is, még az Újtestamentumból ismert Evangéliumon kívül, továbbá; Márk mindkét művét Alexandriában állította össze, ahol Kelemen idejében még mindkettő mű könnyen fellelhető volt.

 .

Ilyeneket olvasva Kelemen írásaiban nem csodálkozhatunk, ha a IX. századi ortodox vallásvédelmező Phótiosz elítélte és eretneknek bélyegezte meg, majd a XVII. században az egyházvezetés törölte a szentek listájáról.

 .

A mai keresztény szemlélet ‘világi’ keresztény atyaként tartja őt számon, mert nincs bizonyíték arra, hogy valaha is pappá szentelték volna. Ez a meghatározás azonban helytelen. Alexandriai Kelemen gnosztikus keresztény volt, még akkor is ha saját gnózisát 'igaznak' vallva azt a többi gnózis felé emelte is, és ezért sok más pogány és gnosztikus elméletet, szokást bírált, elvetett. Nem volt szellemi elődje, sem képviselője a mai kereszténységnék, mert Jézus történelmi létezésének tényére még halványan, átvitt értelemben sem utalt, sőt mindig a szentírások allegorikus értelmezésere ösztökélt.