ficak214 Creative Commons License 2016.07.17 0 0 24909

Nálam egy keddi napon kezdődött az egész. Közönséges hasmenésnek tűnt először, bár eléggé gyengének éreztem magam és úgy tűnt, mintha véres is lenne egy kicsit, de úgy gondoltam, majd elmúlik, mint máskor, meg apróságokkal nem rohangálok orvoshoz. Pénteken éreztem úgy, hogy ha ez csak normál hasmenés, akkor túl vagyok rajta. De nem így lett, és szombaton sokkal rosszabbul lettem és immár egyértelmű lett, hogy itt vér is van és ez mégis komoly. Elmentem az ügyeletre, ahol nem igazán tudtak/akartak mit tenni, csak annyit kaptam, hogy vagy azonnal vagy legkésőbb reggel menjek be a kórházba. Én inkább azonnal mentem. Az ambulancián meg is kaptam, hogy miért ide jöttem, hiszen ez a sürgősségi osztály, nekem meg már 4 napja panaszaim vannak (lásd feljebb). Ezután jött egy gyors általános vizsgálat, majd ott töltöttem az éjszakát. Ekkor még nem tudtam, hogy mi van, csak utólag láttam a papíromon, hogy már itt Crohnra gyanakodtak. Vasárnap reggel átkerültem a belgyógyászatra, majd jött az előkészítés béltükrözésre. Hétfőn béltükrözés, ahol gyulladást és fekélyeket találtak. Ezután közölték velem, hogy Crohnra gyanakodnak, majd megtudtam, hogy mi is ez és mivel jár. Innentől kezdve jött a colitis diéta, amit a mai napig tartok. Szerdán következett a vékonybélröntgen, ahol mindent rendben találtak. Amíg bent voltam, szinte minden nap volt vérvizsgálat, ezen kívül volt még EKG és székletvizsgálat is. Végül pénteken hazaküldtek, bár az állapotom semmit sem változott. Kedden mentem vissza a biopszia eredményért, ez szintén komolyabb gyulladást mutatott, és ezzel együtt megkaptam a végleges diagnózist. Csütörtökre kaptam időpontot a gasztroenterológiára. Itt újabb vérvizsgálat következett és végre kaptam gyógyszert is (Salazopyrin). A gyógyszer hatásos volt, és keddre elmúltak a tünetek. Szóval összesen 3 hét volt az első felvonás.

És minek köszönhető a 3 hét? Szerintem a következőknek:

- ismerem a testemet, és amint nyilvánvalóvá vált, hogy komolyabb a probléma, egyből orvoshoz mentem

- az ambulancián az orvos gyanúja jó volt, majd minden szükséges vizsgálatot elvégeztek rajtam

- a gyógyszer egyből hatott

Azóta sokat olvastam a témával kapcsolatban, és tudom, hogy sokaknál ez nem ment ilyen simán.

Ha esetleg érdekel titeket a folytatás is, szívesen megírom azt is, de nem akarom egyből túlzásba vinni, mert még a végén megkapom, hogy az egész csak mese.

Előzmény: Csuklósbusz (24908)